STAR WARS EMPIRE

Mit tudunk a klónkommandókról?

Republic Commando - Bad Batch

2021. május 01. - starwarsempire

Hamarosan indul a The Clone Wars szellemi örököse, a The Bad Batch sorozat, május negyedikén, amiben a címszereplő speciális alakulat kalandjait követhetjük nyomon, a Birodalom kikiáltása utáni zavaros időszakban. Ennek apropóján írtam meg ezt a cikket, amelyben összegyűjtöttem a lényegesebb információkat a klónkommandókról. A cikkben a kánonban szereplő három kommandóról olvashattok részletes leírást, ahol több volt a Legends információ, ott azzal kiegészítve.

the-bad-batch.jpg

A Bad Batch

Mi mással kezdhetném, mint a Bad Batch-el, akikről hamarosan jön a sorozat. A különc alakulat, hivatalosan a 99 es különleges klón alakulat nevet viseli. Valamikor a háború során a kaminoiak kísérletezni kezdtek a fejvadász Jango Fett DNS mintájával. Céljuk az volt, hogy szuperkatonákat hozzanak létre, a kísérletek során csak négy klón maradt életképes, Hunter, Tech, Wrecker és Crosshair, belőlük állt össze az alakulat. Különleges képességeiknek köszönhetően kiválóak voltak titkos bevetésekre. Mi rajongók először a Klónok háborúja befejező évadában találkozhattunk velük, a Bad Batch story arcban.

clone_force_99_bad_batch-1024x661.png

Az anaxesi csata előtt részt vettek egy felkelés leverésében a Yalbec Prime-on, majd csatlakoztak a köztársasági csapatokhoz az Anaxesen, hogy fényt derítsenek arra, hogy mi okozza a szeparatisták nagy előnyét. Cody és Rex szerint a háttérben az állhatott, hogy az ellenség valahogy megismerte a köztársasági taktikákat. Ennek a küldetésnek a keretében jutottak el egy szeparatista informatikai központba az Anaxesen, ahol a csapat, Rex, Anakin és a Bad Batch megtudta, hogy a rég halottnak hitt Echo életben van, és a Skako Minoron tartják fogva. Ezután a küldetés mentőakcióvá változott, a csapatnak sikerült kimentenie a Skako-n fogvatartott Echo-t, akinek testét a szeparatisták kibernetikus implantátumokkal ültették tele, hogy stratégiai elemzésre használják fel. Echo kiszabadítása után, az anaxesi helyzet a köztársaságiak javára fordult és megnyerték a csatát, amiben meghalt Trench admirális, és az Anaxest ostromló szeparatista flotta megsemmisült. A csata után Echo pedig csatlakozott a Bad Batch-hez, mivel úgy érezte, hogy náluk jobb helyen van, mint a normális társai között.

clone_force_99_plus_echo.png

Delta osztag

Sokak számára biztos, hogy ismerősen cseng a név, a kultikus klónkommandó először a Republic Commando videójátékban szerepelt, majd könyvsorozat is íródott róluk. A kánonba a Klónok Háborúja hozta be őket, ők hozták vissza Halsey mester és padawanja holttestét a Devaronról, a Jedi Templomba, ám ezen túl mást nem tudunk róluk.

delta_squad_rc.png

Legendák

Képzésüket a Kaminon a mandalori Walon Vau-tól kapták, akit egyenesen Jango Fett választott ki. Első bevetésük a Klónok Háborújában az első geonózisi csata során zajlott. A csapatnak fel kellett kutatnia, és ki kellett végeznie Kicsi Poggle főherceg főhadnagyát Sun Fac-ot. Fac-ot végül az üldözés során a személyes hangárjában érték utol, és a mesterlövésze a csapatnak, Sev, meghiúsította a menekülését a vadászgépe lelövésével, amibe a geonózisi belehalt. Az első küldetésük után részt vettek a Prosecutor visszafoglalásában, amit Trandoshan rabszolgakereskedők támadtak meg, majd rögtön eme küldetésük után részt vettek az Omega osztag kimentésében a Tynna szektorból. Részt vettek többek között a Mygettoi, illetve a Kashyyki csatában is, ahol elvesztették Sev-et. Ezeken túl számos antiterrorista műveletet hajtottak végre, és a kaminoi tudós Ko Sai után is ők nyomoztak. A 66-os parancs után a Delta osztag a Birodalom szolgálatába lépett.

Foxtrot csoport

Erről a kommandóról van a legkevesebb információnk mind a Kánonban és a Legendákban is szinte ugyanaz van róluk. A Foxtrot csoport részt vett a sarrishi csatában, ami a Klón Háborúk alatt az egyik legkomolyabb köztársasági vereség volt, itt semmisült meg szinte a teljes egység, és az egyetlen túlélőt, a parancsnokot is csak a csata után két évvel találta meg, véletlenül Gascon ezredes és droidkülönítménye az Abafar-on, ahol amnéziásan egy étteremben dolgozott mosogatóként. Addig eltűntként volt számontartva. Gregor segített kijutni az Abafar-ról Gascon csapatának, a háború után pedig a lázadásban is részt vett, és a Lothal felszabadítása során esett el.

b0f46c4acf0ba358791b4eb3125d3cca166bf947_00.jpg

Írta: Boros Bálint

Forrás: Wookiepedia

Han Solo: A Birodalmi Kadét, és ami a Solo filmből kimaradt.

Képregény kritika

Mióta 2015-ben Az ébredő Erővel elkezdődött az új filmek korszaka, mindig adnak ki hozzájuk különböző kísérő kiadványokat, multimédia-projektek keretében. Ezek a művek, amik főleg könyvek és képregények, általában előzményül szolgálnak az adott filmhez, amiben felbukkan egy-egy karakter vagy helyszín a filmből.

A 2018-as Solo: Egy Star Wars történetet is követte egy ilyen projekt. Jelen írásom tárgya, a Robbie Thompson és Leonard Kirk által írt 5 füzetes képregény sorozat is ennek a részeként látott napvilágot. A füzetes megjelenés 2018 novemberétől 2019 márciusáig tartott, majd még ebben az évben kiadták TPB formátumban is. Magyarországon - a jól megszokott módon a Szukits kiadó jóvoltából olvashatjuk, a Beckett különszámmal kiegészítve.

Na de milyen lett a képregény?

hansoloimperialcadet1-coverart.jpg(Az első szám borítója)

A történet röviden Han Caridai akadémián töltött kadét éveibe enged betekintést, és így tulajdonképpen a Solo film eseményeit köti össze onnantól, hogy Hant a Korélián felvették a birodalmi akadémiára egészen a Mimbanon látott következő megjelenéséig.
A képregény az elején még egy Korélián játszódó montázzsal indít, ami gyorsan átveszi a Solo film előtti, és a film elején játszódó eseményeket. Ezután indul be a történet lényegi része, és nyerünk betekintést Han Solo, Caridai Akadémián eltöltött idejébe. Belelátunk a birodalmi alapkiképzés keménységébe, és a kiképzőtisztek kegyetlenségébe. Megtudjuk, hogy a Birodalom az alapkiképzés idejére megfosztja a kadétokat a nevüktől, azt számokkal helyettesítve. Már itt megmutatkozik Han-ban, hogy mennyire veszi komolyan a Birodalmat, hiszen rögtön egy Tie elkötésével és dezertálással kezd. A halálbüntetéstől pedig csak Yurib, az akadémia egyik oktatója menti meg, aki egykori önmagát véli felfedezni az ifjú Solo-ban.
Han-on kívül kapunk még mellékszereplőket is, akiket a lehetőségekhez képest - mégis csak egy minisorozatról beszélünk, igen jól kidolgoztak. Megjelenik Beilert Valance, akit a régi 1977-es Marvel képregényből kanonizáltak, és a Dree fivérek is itt jelennek meg először. Mindhárom karakter visszatérő szereplőjévé válik majd a későbbi képregényeknek, így ha valaki tudni szeretne valamit az előéletükről, mindenféleképpen ajánlott számára a kötet.
Kanina szempontjából is egy jó szereplőt kapunk, akinek a jelentésén keresztül megtudhatjuk, hogy mit is gondol, a kezdetben kedvenc csempészünkről.
Han-ban a történet előrehaladtával megmutatkozik, hogy mennyire helyén van a szíve, nem egy alkalommal megtagadva a parancsot menti meg a bajtársait, még Valance-t is, akivel az egész történet alatt ellenséges viszonyuk volt. A Qhulor-on történtek mutatják meg, hogy a Birodalomnak nem számítanak semennyire a katonái, még a legjobbakat is képes feláldozni csak azért, hogy elérje a célját.
Szintén az itteni események nyitják fel Kanina szemét is, aki ezután a ghular rabszolgák segítségével dezertál a seregből, hogy hazatérjen a szülőbolygójára. A Birodalom a farium hasznosítása miatt rabszolga sorba akarta taszítani a Qhulor bolygó lakóit, és Kanina rájött, hogy az ő bolygójának lakóival se fog másképp bánni a, mivel ők is fariumot bányásznak.


Szót kell, hogy ejtsek még a Beckett különszámról is, amit a kötet végére szúrtak be. Ez a füzet csupán egy egyszerű kalandot mutatott be Beckett-el és a csapatával, a végén tiszteletét teszi Enfys Nest. Furfangos cselt követ el, amire nem számítottam, de Beckett-ről többet is írhattak volna. Legalább egy a Birodalmi Kadéthoz hasonló minisorozatot érdemelt volna a karakter.

beckett1finalcover.jpg

Mindent összevetve, a Birodalmi Kadét kötet egy kellemes olvasmány, ami remek kiegészítésképpen szolgál a Solo filmhez, és Beckett karakterét is felvezeti, a rajzokra se lehet panasz, egyik számnál se. Egy kis megvalósításbeli hiba csúszott a kötetbe, ugyanis a borítók felcserélődtek, de ez a történet élvezeti értékéből semmit se von le. 3/5

Írta: Boros Bálint
Szerkesztette: Gellai Tamás

Jaxxon T. Tumperakki

Avagy nyuszi a Star Wars-ban?

Aki jártas a régi old school Star Wars képregények világában, vagy esetleg olvasta az IDW kiadó Star Wars Adventures sorozatának éves különszámait, az talán már ismerheti a karaktert. Első megjelenése a Marvel által kiadott, csak simán Sar Wars néven futó sorozat nyolcadik számában tűnt fel. A füzet az Eight for Aduba-3 címen jelent meg, és Roy Thomas írta, illetve Howard Chaykin illusztrálta. Lucast a hatalmas zöld nyúl, és az egyéb elborult dolgok annyira kiakasztották, hogy egy időre igen szoros kontroll alá vonta a sorozatot. 

star_wars_marvel_2015_jaxxon_variant.jpg

A Lucasfilm 2012-es eladása után, és a kánon rendszer felállítása követően úgy tűnt, hogy a vakmerő lepi karakterének leáldozott, az újonnan, szintén a Marvel kiadó gondozásában megjelent Star Wars című képregény sorozat első számának egyik variáns borítóján még poénkodtak is vele. 

De aztán jött 2018, és az IDW. Az éves különszámban, amit John Jackson Miller, és Cavan Scott közösen jegyzett, visszatért Jaxxon karaktere. Scott ezután minden éves különszámba írt egy Jaxxon történetet. Sőt, a Birodalom Visszavág 40. évfordulójára kiadott Bizonyos Szemszögből novelláskötetben, a szintén Cavan Scott által jegyzett, Fake it till you make it sztoriban is szerepel, ahol a karakter teljes nevét is felfedték. Ami nem más mint, Jaxxon T. Tumperakki. Igen, hát mondhatom ennél talán jobb nevet is adhattak volna neki, de mindegy. 

jaxxonhs-swaa2020.png

 Élete 

Jaxxon csempészként járta a galaxist, egy WUD-500-s csillagjachttal, amit, saját fordításomban, Nyúlcipőnek keresztelt el. Valamikor a Yavinin csata után a lázadás felbérelte, hogy csempéssze ki a Livorno királynőjének utolsó tojásait, hogy megmentse annak faját. Ám mikor át akarta adni a tojásokat Leia hercegnőnek, a droidja Mel azokat elejtette. Jaxxon ,,szerencséjére", hamis tojásokat kapott, hogy elterelje a Birodalom figyelmét Han-ról, aki az igazikat szállította. Bár a lázadásban igazán soha nem vett részt, nem egyszer futott össze Csubakkával vagy akár Luke Skywalkerrel. A polgárháború után, az Új Köztársaság vezetői beszervezték egy akcióba, aminek a célja az volt, hogy Palpatine archívumából megszerezék Saglanost totemjét. A totem ezután visszakerült a Rekk fajhoz. 

 asera.jpg

Jaxxon az akció után, Lando Clarissian meggyőzőképességének köszönhetően, hivatalosan is csatlakozott az Új Köztársasághoz. Remélem 2021-ben is viszontláthatjuk egy történetben.

 Írta: Boros Bálint

Forog a Star Wars: Andor sorozat!

Star Wars Hírek

andor-logo.jpg

Többek között a Cassian Andor sorozat címéről is lerántotta a leplet a Lucasfilm, melyet nemes egyszerűséggel csak Andor-ra kereszteltek.
Az  biztos, hogy sorozatot már javában forgatják, mivel a főszerepet játszó Diego Luna a Jimmy Kimmel Live!-nak adott interjújában ezt már korábban megerősítette.
A stáb jelenleg Londonban forgat, de fontos technikai különbség a The Mandalorianhez képest, hogy ennél a szériánél nem használják az előbbihez kifejlesztett led háttér technológi

Diego Luna elmondása szerint a sorozat sok mindent hozzá fog adni a Zsivány Egyeshez, és magához Cassian karakteréhez. A sorozatban visszatért K-2SO szerepére Alan Tudyk, és Genevieve O’Reilly, aki Mon Mothmát alakítja.
K-2SO feltűnése be is szűkíti a sorozat időtartamát, ugyanis a droid átprogramozása már szerepelt egy történetben, ami BBY 1-ben játszódik.

A stábhoz csatlakozott még Stellan Skarsgård, Denise Gough, és Kyle Soller. Azt pletykálják, hogy a sorozat női főhősét Adira Arjona alakíthatja majd ám az ő szereplését eddig még hivatalosan nem erősítették meg.

Írta:
Boros Bálint & Gellai Tamás

Új Star Wars sorozatok és egy film

Star Wars Hírek

star-wars-disney-shows-2020-1_1.jpg

Tegnapelőtt, magyar idő szerint este tíz órakor kezdődött, a Disney Investor Day. Itt beszámoltak többek között rengeteg újdonságról, és a Disney+ streamingszolgáltatás eredményeiről is. Kezdjük ez utóbbival!

 Disney+ 

December 2.-án, 88 millió előfizetővel rendelkezett a Disney+, ami igazán szép szám, mivel a szolgáltatás tavaly novemberben startolt. Az eseményen a terjeszkedés további sorrendjét is felfedték.Jövőre Koreán túl, Kelet-európába is, azaz hozzánk is megérkezik az új streamingplatform, aminek havidíjja 8.99$ lesz majd, ami körülbelül 3200Ft-nak felel meg. Tartalomban pedig nem fogunk hiányt szenvedni.

 Rogue Squadron film Patty Janksontól 

Az első új film ami bemutatásra kerül - a pandémia miatt csak 2023-ban - egy Rogue Squadron film lesz. A rendezésért Patty Jankson felel, és a szinopszis alapján pilóták fiatal csapatáról szól, a Star Wars jövőbeli érájában. Első tippre szerintem vagy az ep8-9 közötti egy évben játszódhat, jobban bemutatva az Első Rend-Ellenállás háborút, vagy valamikor a Skywalker Kora utánni időszakban.

 A sorozatoké a jövő 

obi-wan-kenobi-series-logo.jpg

Rögtön az első Star Wars hír az Investor Day-ről az volt, hogy az elkövetkezendő években a Lucasfilm 10 új Star Wars sorozat bemutatását tervezi. Eddig hivatalosan három sorozatról tudtunk, The Mandaloria, Andor, és Obi-wan Kenobi. Ezekről is kaptunk új információkat, a Kenobira fókuszáló, egy évados sorozatban visszatér Hayden Christensen, Darth Vader szerepére. Az Andor sorozat, első és remélhetőleg nem utolsó évada 12 részből fog állni. A premierje 2022-ben lesz, a Kenobi forgatása pedig jövőre indul.

andor-logo.jpg

ahsoka-logo.jpg

rangers-of-the-new-republic-logo.jpg

Mandalori spin-off sorozatokra is lehet mostantól számítani, nem is akármilyenekre. Az első két bejelentés ugyanis ezekről a szériákról szólt. Rangers of the New Republic, és Ahsoka címmel készülnek majd új sorozatok, élőszereplős formában, amik egyidőben játszódnak a Mandalorival, és e három sorozat egy nagy közös fináléval fog zárulni! Az Ahsoka egy évadra limitált sorozat lesz a főszerepre visszatér Rosario Dawson. Mindkét sorozatért Dave Filoni és Jon Favreau lesz a felelős. A két sorozat 2022-ben fog bemutatkozni.
untitled_0.jpg

Élőszereplős sorozat fog még készülni Lando Calrissianról, a szériáért Justin Simien lesz a felelős. Azt egyenlőre nem tudni, hogy a fiatal, vagy az öreg Lando életéről fog-e szólni, de én az előbbit tartom esélyesnek.

A Star Wars legújabb korszaka se marad élőszereplős alkotás nélkül. Leleplezték a májusban bejelentett Leslye Headland sorozatot. The Acolyte címen, a Köztársaság Fénykorának végén, a sötét oldal erőinek felemelkedéséről fog szólni!

star_wars_the_acolyte_0.jpg

the-bad-batch-logo.jpg

Az animációs sorozatok háza táján is sok újdonsággal gazdagodtunk. A The Bad Batch, a The Clone Wars spin-off-ja, megkapta az első előzetesét, ami alapján több mint ígéretesnek tűnik. A premier 2021-ben lesz.

Emellett még két másik animációs sorozatot jelentettek még be. A Visions-t, és az A Droid Story-t. A Visions rövid animációs történeteket fog tartalmazni, és a legnevesebb anime alkotók fogják megalkotni, így a stílusa is ahhoz hasonlatos lehet. Elsőre 10 epizódot fognak leadni.

star-wars-visions-logo.jpg

Az, A Droid Story C-3PO-ról, R2-D2-ről és egy új droid karakterről fog szólni, a kisebbeket célozhatják meg vele.

a-droid-story-made-by-tharin.jpg

Ezek lennének tehát az Investor Day nagy bejelentései, az már biztos ezekből, hogy a Star Wars univerzum jó kezekben van és hosszú távra biztosított a jövője.

Írta: Boros Bálint

The Mandalorian - I. rész

HATALMAS SPOILER

A Disney+ -ra érkező sorozat első sajtóvetítése óta felröppent a hír, hogy az egész Star Wars univerzumát megrengető és felforgató dolog fog történni, már az első részben!

 

 

FIGYELEM, SPOILER KÖVETKEZIK !!!

 

 

A Star Wars galaxisában szinte megszámlálhatattlan számú különböző értelmes faj jelenik meg. De ezek között kevés olyan van, amelyik olyan ritka és relytéjes, hogy az "ISMERETLEN" címkét aggatnák rá.

A sztori szerint az első rész miután felépti a főhősünket, mint egy fejvadászt, aki a legjobb egy parsec-en belül, egy olyan megbízást kap, ahol a célpontja, akit le kell szállítania egy csecsemő.

 

 

 

SPOILER: ÉN SZÓLTAM!!!!

 

 

 

75464368_416746382334456_4339970568917876736_n.jpg

 

A célpont pedig nem más, mint egy Yoda fajába tartozó csecsemő!

Több kép:

fjltfpk.jpg

2xcmegg.jpg

dpuewph.jpg

kcotbzk.jpg

dur57fx.jpg

Forrás:

https://imgur.com/a/gPflqs5?fbclid=IwAR1iBu1jLE73lS9hxNI8nBv5a2xHU846daEq_g7_bHoqNu3BtnrsczPUwD4

Galaktikus térkép (A galaxis régiói)

A galaxis története & a 67 legfontosabb világ - 1. rész

A Star Wars galaxisa egy sb típusú spirál galaxis, mely nagyjából 120 000 fényév, azaz 37 000 parsec széles és kb. 400 milliárd csillagrendszer található benne. Ennek durván a felében van lakható bolygó, élet azonban csak 10%-án alakult ki. Az értelmes fajok száma pedig ennek kb az 1/1000-e, ami megökzelítőleg 20 millió faj. Mindezek mellett a galaxis teljes népessége 100 quadrillió fő körül mozog.

 

1. MÉLYMAG

A galaxist átalában kilenc fő régióra szoktuk felosztani, melyből a legbelső az úgynevezett Mélymag, melyet egy szupermasszív feketelyuk és az azt körülvevő sűrű csillagfelhő alkot. Igen veszélyes környék, nem sok utazó merészkedik ilyen közel a galaxis magjához.

 

2. MAGVILÁGOK

Ezt a régiót a Mélymag szélen elhelyezkedő leggazdagabb és legfontosabb bolygók alkotnak, innen öt bolygót érdemes megjegyezni:

  • Coruscant
  • Alderaan
  • Kuat
  • Korélia
  • Hosnian Prime 

3. KOLÓNIAKNAK

Ebben az érában a Magvilágok által kolonizált bolygók keringenek, melyek a nagyobb kereskedelmi útvonalak mellett helyezkednek el, és jó néhányuk igen gazdag.

  • Abednedo
  • Devaron
  • Bardotta

4. BELSŐ PEREMVIDÉK

Az érát meghódításakor egyszerűen Peremvidéknek hívták - mivel századokon át ez volt a galaktikus civilizáció határa. Ahogy e területen túl is létrejöttek kolóniák, a Belső Peremvidék világain egyre jobb lett az élet.

  • Onderon
  • Gorse
  • Antar
  • Quarzite
  • Jakku
  • Jedha

5. TERJESZKEDÉSI RÉGIÓ

Ha a nyersanyagokért nagy a verseny, terjeszkedni kell. Ezt a régiót a Magvilágbéli szomszédaik alapították, viszont ebbe a felsorolásba most csak két bolygó került be, melyek a következők:

  • Shili
  • Takodana

6. KÖZÉPSŐ PEREMVIDÉK

Ebben az érában is sok fontos bolygó található, ám ezek viszonylag távol fekszenek a Magtól, ezért az utazóknak ajánlatos vigyázni a kalózokkal.

  • Ord Mantell
  • Balnab
  • Ithor
  • Shantipole
  • Kashyyyk
  • Ruusan
  • Bothawui
  • Naboo
  • Malastare
  • Cerea

7. KÜLSŐ PEREMVIDÉK

Az ismert galaxis legnagyobb régiója, ahol rengetek különös, gyakran veszélyes bolygó kering. A Független Rendszerek Konföderációjának, vagy a klónháborúkban közismert nevén a Szeparatista Szövetségnek, számos fontos bázisbolygója itt helyezkedett el.

  • Scipio
  • Dantuin
  • Abafar
  • Dathomir
  • Mandalore
  • Serenno
  • Yavin 4
  • Maridun
  • Stygeon Prime
  • Jelucan
  • Moraband
  • Felucia
  • Lola Sayu
  • Saleucami
  • Quermia
  • Raxus
  • Mon Cala
  • Lothal
  • Garel
  • Kessel
  • Tatuin
  • Geonosis
  • Arkanis
  • Ryloth
  • Rodia
  • Christophsis
  • D'Qar
  • Sullust
  • Eriadu
  • Dagobah
  • Utapau
  • Andelm IV
  • Mustafar
  • Polis Massa
  • Bespin
  • Hoth
  • Endor
  • Rattatak 

8. ISMERETLEN TERÜLETEK

A galaxis nyugati éráit ugyan feltérképezték, de nem kutaták át alaposan. Ki tudja, mi minden rejtőzik a galaktikus civilizáció határán túl, az űr sötétjében?

  • Csillagpusztító bázis

9. A VAD ŰR

Gyakorlatilag a Külső Peremvidék határain túli feltérképezetlen területeket nevezik így, ahová térképészek és felfedezők utaznak veszélyes utakra.

  • Mortis
  • Teth

Ennyi volt a galaxis régióinak és a legfontosabb világoknak az összegzése, jövő héten vasárnap megismekedhettek a galaktikus események időrendjével egy összefoglaló idővonalon.

 

A videó legfőbb forrásanyaga a Kolibri kiadónál hazánkban is megjelent Galaktikus Atlasz melyet ti is megrendelhettek a Kolibri illetve a Libri webáruházából is.

 

Hamarosan újra találkozunk, addig is a legjobbakat.

Az Erő legyen veletek, sziasztok!

A kánon filmek idővonala

IDŐVONALAK

Pár évvel ezelőtt meglepődve tapasztaltam, hogy annyi Star Wars tartalom mellett egyetlen egy hazai csatornán sincs a kánon filmes univerzum kronológiájával foglalkozó videóanyag, ezért mindenképp szerettem volna csinálni egyet. Íme!
Jó szórakozást!

Érdekesség egyébként, hogy ezt a videót 2018-ban kezdtem el készíteni. A hanganyag első két perce is ebből az évből van, ezért aztán van egy hangminőségbeli változás a videó 2/3-ánál.

2018 óta volt egy-két változás a jövőben terveket illetően, szóval a hanganyagban kissebb módosításokat is csináltam.

A DOMINO SZAKASZ & A KAMINOI CSATA

A teljes Clone Wars - 3. Rész

A CSELEKMÉNYSZÁL EPIZÓDJAI:

#1. Klónkadétok - S03E01

#2. Zöldfülűek - S01E05

#3. ARC harcosok - S03E02

 

- A számom 27/5555, uram!

- Röviden Fives. Én Heavy vagyok. Ő meg Echo.

clone-wars-clones.jpg 

Bevezető:

A háború rengeteg klón életét követeli, így egyre több zöldfülű újonc kiképzését kell sietősen befejezni, hogy pótolhassák az elvesztett katonákat. Ebbe az időszakba nyújt bepillantást a Domino szakasz története.

briccw001.jpg

KLÓNKADÉTOK - S03E01

Shak-Ti Jedimester felügyelete mellett szerződtetett fejvadászok, név szerint a siniteen Bric és az arcona El-Les az újonc klónkadétok kiképző tisztjei, többek között a Domino szakasznak is.

A csapat tagjai:

  • CCT-00-2010 - "Droidbait" (Magyar szinkronban: Csali, Droidcsali) 
  • CT-1409  - "Echo" (Magyar szinkronban: Vízhang)
  • CT-4040  - "Cutup" (Magyar szinkronban: Bohóc, Vagdalt)
  • CT-5555 - "Fives" (Magyar szinkronban: Csupaöt, Ötös)

A kiképzésen a szakasz nagyon rosszul teljesít, a próbavizsgán rossz taktikájuk, és szétszórtságuk miatt megbuknak. Nehéz a csapat élén mindig egyedül próbálja teljesíteni a feladatokat, nem törődve a bajtársaival. Csali rossz védekezéséből kifolyólag mindig segítségre szorulóként hátráltatja a csapatot. Echo görcsösen ragaszkodik a parancsokhoz, nem tudja rugalmasan kezelni a harci helyzeteket. Cutup a csapat tréfamestereként, minden helyzetet elviccel, azt is amit nem kéne. Fives egyedül Echoval tud jól dolgozni, a többikkel egyáltalán nem.

A kiképzők közül El-Les szerint nem csak, hogy használható egység, de később mintakatonák lesznek. Bric vélemény ezzel szemben, hogy selejtezzék le a teljes csapatot karbantartónak, akár a génhibás Kilenckilenckét. A záróvizsgájukat egy valódi ARC harcos Colt parancsnok felügyeli a Rancor zászlóaljtól.

arcbricscrubber.png

ÉRDEKESSÉG: Colt parancsnok a Bravo szakasz vizsgájánál a toronyfoglalás THX-1138-as verzióját kéri. George Lucas egyik első filmje a THX-1138 című film volt.

A Domino szakasz sajnos csúnyán elhasal a vizsgán három szarvashibával: alakzat bontás, parancs megtagadás, bajtárs hátrahagyás.
El-Les kérvényezi Shak-Ti Jedi tábornoknál a vizsga megismétlését, míg Bric ezzel szemben a leszerelésüket. Végül a csapat minden tagja elbeszélget valakivel, ami más irányba tereli mindegyikük gondolkodását. Echo és Fives Shak-Ti-vel diskurál. Cutup Brictől kap kioktatást. Nehéz pedig Kilenckilenckével beszél a vizsga előtt, mert dezertálni készül. A jószándékú karbantartó ekkor elmondja, hogy Nehéz egy olyan lehetőséget dob el magától amivel ő sohasem élhetett.

domino_squad.png

Végül teljesen átszellemülve másnap mind belevágnak a vizsgába, és még Bric nehezítésével is, aki elvette mindegyiküktől a mászókábelt, sikerrel teljesítik a toronyfoglalást. Nehéz Kilenckilenckének adja kitüntetését, mondván megérdemli, ő is közéjük tartozik.

rishi_s_moon.png

ZÖLDFÜLŰEK - S01E05

A Domino szakasz valamivel később három fővel kiegészülve a Rishi bázisra kerül, ami a Kamino utolsó védvonala egy szeparatista támadással szemben.

Plusz tagok:

  • O'Nier őrmester (A Legendákban a száma: CT-19-7409)
  • Nub
  • CT-327

Az őrszem CT-327 meteorzáport jelent, amit a bázison is érzékelnek, de hamar kiderül, hogy igazából egy csapat kommandós droid támadt rájuk. O'Niner őrmester Csalit és Nubot küldi ki, hogy megkeressék a nem jelentkező 327-est, de az ajtóhoz érve a droidok meglepik őket, végeznek velük és magával az őrmesterrel is. Nehéz, Echo, Fives és Cutup a szellőző rendszeren kijutnak, de sajnos a vadonban élő Sárkánykígyó elkapja Cutupot.

e71d4cb405897d0c813b0eeb694c3ec9f49ac069_hq.jpg

Ekkor érkezik meg az éppen ellenőrző körútjukat járó Cody parancsnok és Rex százados. A droidok először megpróbálnak túljárni a tisztek eszén, de ez nem sikerül nekik így Rexék menekülni kényszerülnek. Ekkor akadnak össze a még fényes páncélzatú csapattal.
A droidokhoz hasonló csellel sikerül visszafoglalniuk a bázist, de a kommunikációs eszközök sajnos tönkrementek. Úgy döntenek, hogy a téli fűtesre használt veszélyes tibanna gázzal felrobbantják a bázist, mert akkor a támaszpont alapjelének sugárzasa megszűnik és azonnal jön a köztársasági flotta. A szűkös idő miatt sietniük kell, hogy még a droidok érkezése előtt eltűnhessenek de a meghibásodik a detonátor.

Nehéz hátramarad, hogy megjavítsa azt, de nem sikerül neki. Úgy dönt inkább feláldozza magát, minthogy hagyja veszni Kaminot, és manuálisan robbant. Hősi halálát követően, két társát, Echot és Fivest Rex áthelyezik az 501-es légió kötelékébe.

databank_tridentdrillassaultcraft_01_169_694b0b6d.jpeg

ARC HARCOSOK - S03E02

Valamivel később Obi-van-ék elfognak egy titkos üzenetet Ventress és Grievous között, amiből az derül ki, hogy a Rishi bázis sikertelen megszerzésétől függetlenül, a szeparatisták mégis offenzívát indítanak Kamino ellen. A klónok személyes ügynek tekintik Kamino védelmét, hisz ők innen származnak. Anakin Skywalker parancsára tehat az 501-es légió, Echo-val és Fives-szal hazatér.

echofives99-arct.png

Főhőseink ekkor újra találkoznak Kilenckilenckével, aki még mindig őrizte a Nehéztől kapott érdemérmét. Kilenckilencke ugyan csak egy génhibás karbantartó volt, mégis ahogy megtudta, hogy Kamino veszélyben van, egyből azt kérdezte, hogy hogyan segíthet.
Nemsokkal ezután meg is érkezik a szeparatista flotta, de Kenobi cselre gyanakszik. Az erőfölények miatt esztelenségnek tűnik az ellenség részéről a támadás és Anakinnak is túl könnyedén megy a csata az űrben.
Obi-van ekkor a tenger mélyére megy, hogy ellenőrizze a lehullott roncsokat. Be is igazolódik a gyanúja, mert odalent támadó egységeket állítanak össze a szétlőtt hajókból. A szeparatisták ezzel meg is kelrülték a flottát és a felszínen is támadhatnak.

ÉRDEKESSÉG: A csatában Colt parancsnok egysége a Rancor zászlóalj is részt vesz. Sajnos Havoc a hangár védelme közben, Colt pedig egy folyosón magától Ventresstől kap halálos sebet.

Egy kissebb diskurzus közben kiderül, hogy a támadás másodlagos célja, a klón DNS megszerzése.
Fives és Echo az egyik hídon elkeveredett kadétokat találnak, akikkel Kilenckilencke tanácsára beveszik magukat a szálláshelyre és csapdát állítanak a konzerveknek. Sajnos itt szegény Kilenckilencke meghal...
Ventress eközben Skywalkerrel, Kenobi pedig Grievousszal kűzd meg, de végül mindkét gonosztevő szokasához hűen üres kézzel kényszerül távozni.
Fivest és Echot Kamino védelme után ARC harcossá léptetik elő.

A következő videóval és cikkel jövő héten hétfőn érkezem, a pontos műsorbeosztás a Facebook oldalunkon.

Ne feledjétek, hogy a jövőhét három sztorijának sorrendjét Ti dönthetitek el! Nem kell mást tennetek, mint hogy a YouTube videók alatt comment formájában leírjátok, melyiket szeretnétek látni hétfőn.

Addig is az Erő legyen veletek, sziasztok!

Hasznos linkek:
Epizódiok időrendi sorrendje (Letölthető .pdf - magyarul)
Epizódok "Story Arc"-os bontása (Letölthető .xlsx - magyarul)

Források és hivatkozások:
Wookieepedia linkek:

Timeline of Galactic History
Rishi Station
Domino Squad

Epizódok:
Clone Cadets
Rookies
ARC Troopers

The Clone Wars (FILM)
The Clone Wars (Series)

JABBA FIÁNAK ELRABLÁSA & A TETHI CSATA

A teljes Clone Wars - 2. rész

A MOZIFILM

A 2008-as Star Wars: A klónok háborúja mozifilm ötlete, akkor pattant ki George Lucas fejéből, amikor a stúdió külön mozitermében megnézett pár részt a készülő sorozatból. A film durván négy rész hosszúságú - mivel konkrétan ennyiből lett összevágva - az epizódok eredeti címei pedig a következők lettek volna:

 

1/4. Az új padavan*

2/4. A megtévesztés kastélya

3/4. A végzet kastélya

4/4. A megváltás kastélya

 

*Mivel "Az új padavan" szakasz a christophsisi sztori utolsó darabja (itt olvashatod), ezért ebben a cikkben nem részletezem a cselekményét.

 

Tehát a "Jabba fiának elrablása" sztori három rész hosszúságú, és a mozifilm 2., 3. és 4. negyedéből áll.

 

A peremvidéken a huttok az urak, és csapataink

mozgatásához szükségünk van az űrfolyosókra.

- Palpatine főkancellár

jabba_22bby_png_a2091a1ec036fd44a806427f5daf4326.png

 

JABBA FIÁNAK ELRABLÁSA

 

Bevezető:

Jabbának a hutt gengszternek fontos hiperűr folyosók felett volt befolyása a klónháborúk idején. Így a Szeparatistáknak is és a Köztársaságnak is érdekében állt, hogy Jabba őket támogassa a háborúban. Ekkor történt meg Rottának, Jabba fiának az elrablása. Egyértelművé vált a dolog, amelyik fél visszaszerzi a gyermeket, az kerül fölénybe a peremvidéken.

 

ahsoka-christophsis.jpg

A MEGTÉVESZTÉS KASTÉLYA - MF 2/4

 

Yoda mester Anakin Skywalkert és újdonsült padavanját Ahsoka Tanot bízza meg a feladattal, hogy kutassák fel a csecsemőt, akik azonnal útra is kelnek a Teth rendszerbe. A felderítők korábbi jelentései szerint maguk a Szeparatisták tartják itt fogva a hutt lárvát.

Eközben Obi-van a Tatuinra megy, hogy hivatalosan is alkut kössön Jabbával. Így tehát ha a Jedik visszajuttatják a gyeremet, a Köztársaság fogja Jabba támogatását élvezni.

 

attecliff.png

 

A tethi csata

 

Rottát a Tethen egy kissebb droidsereg őrzi egy kolostorban. Miután Anakinék átverekedték rajtuk magukat egyértelművé válik, hogy az egész gyermekrablás csupán Dooku újabb ármánykodása. A tömlöcben meg is lelik a csöppséget, de igazából Assajj Ventress is a közelben rejtőzik várva az alkalmat.

 

Obi-van a találkozó után elindul, hogy támogatást nyújtson Skywalkernek, de távozását követően Dooku gróf is megjelenik. A nagyúr azt hiteti el Jabbával, hogy igazából a Jedik rabolták el Rottát, azért hogy elnyerjék a bizalmát és így később könnyedén elpusztíthassák. Bizonyítékul pedig egy szerencsétlen pillanatban Ventress által készített képsort mutat. A felvételen Anakin és Ahsoka az éppen megtalált hutt lárvát csomagolják be egy hátizsákba, aki visít és üvölt, Anakin pedig azt a megjegyzest fűzi hozzá, hogy: "Utálatos faj!" Valójában a kis hutt valamilyen betegség miatt belázasodott és rosszul érezte magát, ezért visított. Mivel Jabba ezt nem tudja, nem kevesebbel reagál, mint hogy azonnal megszakít minden kapcsolatot a Köztársasággal és a Jedikkel.

Dooku ekkor arra utasítja Ventresst, hogy juttassa vissza Jabbának a gyermeket.

 

Ventress egy második droidsereggel be is szorítja a köztársaságiakat a kolostorba. Anakin taktikája az lenne, hogy az épületben várják meg Obi-van felmentőseregét, de Ahsoka ekkor a droidok túlereje és Rotta állapota miatt mást javasol. Az új terv szerint Rexék feltartják Ventresst míg ők Artuval más kiutat keresnek.

 

tcw-theatrical-2-6.jpg

 

A VÉGZET KASTÉLYA - MF 3/4

 

Artu segítségével Ahsokáék találnak egy hátsó leszállóplatformot, ahol sajnos egy hajó sincs. Viszont "Büdöske" - közben ezt a becenevet kapta Ahsokától -  észrevesz egy másik leszállót rajta egy hajóval. Ventress pont ekkor éri utól őket, de Anakinnak sikerül meglovagolnia egy repülő lényt aminek a hátán lerázzák az orrgyilkost és elérik az űrhajót.

 

Ebben a pillanatban érkezik meg Obi-van felmentőserege, akik segítenek Rexéknek. Kenobi maga kűzd meg  Ventressel , akit sikerül is megfutamítania. Anakinéknak pedi sikerül elhagynia a rendszert.

 

Ventress ezután azt jelenti Dookunak, Jabba jelenlétében, hogy sajnos a gyermeket a Jedik megölték illetve, hogy Skywalker Jabba palotájaba tart. Dooku ehhez még azt is hozzáteszi, hogy valószínűleg azért jön, hogy megölje a hutt vezért.


ziro_captured.jpg

 

A MEGVÁLTÁS KASTÉLYA - MF 4/4

 

Padmé Amidala szenátor látogatást tesz a főkancellárnál, akitől megtudja, hogy Anakinék akciója csúnyán félresiklott, Jabbával. Ekkor úgy dönt elmegy a coruscanti Zirohoz, Jabba nagybátyjához, hátha az ő közbenjárásával tisztázható a helyzet.

Eközben Anakinék megérkeznek a Tatuinra, ahol a rájuk támadó vadászgépek miatt lezuhannak.

Amidala eközben eljut Zirohoz, akiről kiderül, valójában ő segített Dookunak Jabba fiának elrablásában. Padmét ekkor tömlöcbe záratják.

 

dune_sea_parting_ways.png

 

A sivatagban menetelő Jedik érzékelik Dooku gróf közeledését és kettéválnak.

A gróf látva Anakin hátizsákját, amiben korábban a hutt volt nem gyanakszik cselre, egészen addig míg szét nem vágja azt, de benne csak köveket talál.

Padmé eközben segítséget tud kérni C3PO-n keresztül, hamarosan pedig meg is érkezik érte a felmentősereg Fox parancsnok és kísérete képében.

Ahsoka Jabba palotája előtt, a kis Rottával három harci droiddal akad össze. Anakin pont ekkor kerekedikfelül Dookun, de az Ahsoka hologrammját mutatja neki, így Anakin inkább tanítványa megmentésére siet.

 

A palotához odaérve Jabba elé viszik Skywalkert, de a tanítványa sehol. Jabba az eddigiek alapján halálra ítéli a lovagot, de ekkor érkezik meg Ahsoka Rottával. Gondolhatnánk megmenekültek hőseink de Jabba, ugyan úgy kivégzési parancsot ad mindkettőjükre.

Ebben a pillanatban érkezik egy bejövő hívás Zirotól, de a hologrammon Amidala jelenik meg, leleplezve Ziro és Dooku ármánykodását, megmentve Anakint és Ahsokat és elnyerve Jabba támogatását a háborúban.

 

tatooine_pickup_tcw.png

 

A következő sztorival ezen a héten pénteken érkezem. Pontos műsorterv a facebook oldalunkon.

Addig is az Erő legyen veletek, sziasztok!

 

Hasznos linkek:
Epizódiok időrendi sorrendje (Letölthető .pdf - magyarul)
Epizódok "Story Arc"-os bontása (Letölthető .xlsx - magyarul)

Források és hivatkozások:
Wookieepedia linkek:

Timeline of Galactic History
Teth planet
Battle of Teth

The Clone Wars (FILM)
The Clone Wars (Series)

Kánon & Legendák

A BŐVÍTETT UNIVERZUM (Expanded Univers - EU)
A hat Csillagok háborúja filmen kívül már egészen a 80'-as évektől kezdve jelentek meg Star Wars történetek más médiaanyagokban. Ez alatt főként regényekre, képregényekre és videó játékokra gondolok. (De ide tartozoik a két különálló Ewok film vagy a Hollyday Special is.) Ezek képezték eredetileg ezt az univerzumot.
Ezek az újabbnál újabb történetek hatalmas számmal vonzották be a rajongók tömegeit és tárták ki a kapukat a lehetőségek majd szinte végtelen tárháza előtt a Star Wars világában. Volt itt Luke levágott kezéből alkotott gonosz Luke klón, jedivé váló Leia, vagy hogy a rajongók kedvencét ki ne hagyjam kék bőrű Birodalmi admirálsi.

Mi az, hogy Kánon?

Eredetileg kánonnak hívták azt a mércét, hogy egy adott történet mennyire fogadható el hivatalos Star Wars történelemnek. Mondjuk, hogy egy regény története mennyire megy szembe egy Star Wars film történetével, mennyire tartalmaz olyan fatális baromságokat, amiket egy igényesebb hollywoodi filmben elképzelhetetlennek tartanánk.

Ellentmondások az EU-ban.

Függetlenül az előbb említettektől, olyan is előfordult, hogy két EU-s történet ellentmondott egymásnak. Például egy szereplő egyszerre volt két helyen, vagy csak nem vette figyelembe az egyik történet a másikat.

Kánon szintek az EU-ban:

Lucasék azt a megoldást találták ki a fenti két problémára, hogy egy kánon szint rendszert alkottak meg és a megjelent médiaanyagokat besorolták ebbe a rendszerbe. Ez alapján, ha nem is egyértelműen, de valamilyen mértékben mégis rendet teremtettek a káoszból.

Kánon szintek:
G-kánon - A George Lucas által megalkotott hat film.
T-kánon - A The Clone Wars animácós mozifilm és TV sorozat.
C-kánon
S-kánon
N-kánon - "Non Canon", azaz nem kánon. Pl.: a LEGO Star Wars filmek.

A FELVÁSÁRLÁS:

2012-ben George Lucas eladta a teljes birodalmát a Disney-nek. Mivel már korábban is valamilyen szinten mindenki tudta, hogy az újabb Star Wars folytatások, a független filmkészítés hátulütője miatt, vagyis a megfelelő anyagi háttér meglétének hiánya miatt nem készültek el, szinte biztos volt, hogy az új tulajdonos ennek birtokában bele fog vágni minimum egy új trilógiába. Tehát nem is az volt a kérdés, hogy jön-e majd a 7-8-9, hanem hogy mi lesz az EU-val. Hiszen, abban már megírták könyv formájában a hatodik rész utáni eseményeket. Vajon azoknak a történetét valósítja meg a Disney? Ha nem azokat a történeteket, akkor mi lesz az azokon kívüli történetekkel? A sok ezer évvel a Baljós árnyak eseményei előtt játszódó The Old Republic érával, vagy az eredeti trilógia korszakában játszódó Force Unleashed-dal?

A Marvell példája:

Valamivel korábban már láthattunk egy nagy felvásárlást, ahol szintén a Disney vásárolta meg a teljes Marvel Entertainment-et, annak filmkészítő stúdiójával együtt. (Az egyszerűség kedvéért itt most nem írok a Fox X-men-jéről és a Sony Pókemberéről sem.) Itt azt a megoldást találták ki, hogy az eddig is létező képregényes univerzumok továbbra is függetlenek lesznek, viszont a Marvel Moziverzum képregények által inspirált filmjei egy világba kerülnek.

AZ ÚJ REND

Az új rendszer nemes egyszerűséggel a korábbi EU-t egy alternatív univerzumba helyezte, melynek neve Legendák. Az új filmek pedig egy vadonatúj Kánon univerzumba érkeznek, aminek az alapját az eredeti hat George Lucas által megalkotott filmek és a 2008-as The Clone Wars animációs mozifilm és tévé sorozat adja. A döntést három érthető okkal indokolták. A régi rendszer bonyolult volt és ellentmondásos ezen kívül nagyobb alkotói szabadságot akartak az új filmekhez és produktumokhoz.

Ezen kívül Pablo Hidalgo vezetésével, létrehoztak egy csoportot, aminek a neve Lucasfilm Story Group lett, akiknek sok minden más mellett az a feladata, hogy az új könyvek, képregények és játékok alkotóinak nyújtanak segítséget abban, hogy az új produktumok történetei illeszkedjenek ebbe az új univerzumba. Magyarul minden új könyv, képregény, játék története egy univerzumban lesz a filmekkel, vagyis Kánon lesz.

Erre láthattunk példát is már, hiszen Saw Gerrera karaktere a Zsivány Egyesben, már korábban is szerepelt a The Clone Wars-ban. Vagy a Solo végén felbukkanó Darth Maul is azért lehet ott mert szintén az előbb említett sorozatban, kiderült, hogy túlélte a Baljós árnyakat.

Nekem személy szerint nem tisztem eldönteni, hogy jó lett-e ez a megoldás vagy sem, mert szerintem ezt így objektíven nem lehet megállapítani. Véleményem van róla. Nekem nagyon tetszik az új rendszer, ez az új éra, de ha te ezzel nem így vagy, szíved joga!

Annyira szeretnék mindenkit megkérni, aki olvassa ezt a blogot, hogy figyeljünk arra, hogy ne bántsunk másokat azért mert annak tetszik vagy nem tetszik az új rendszer.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a cikket!

Az Erő legyen veletek, sziasztok!

A CHRISTOPHSISI CSATA

A teljes Clone Wars - 1. rész

A CSELEKMÉNYSZÁL EPIZÓDJAI:
#1. Macska egér harc - S02E16
#2. A titkos ellenség - S01E16
#3. Az új Padavan - MF/1

Az oldalán harcoltam a christophsisi csatától Mandalor ostromáig.

- CT-7567 - Rex százados

A klónháború kirobbanásának tekintett Első geonosisi csatát követően - a folyamatosan bővülő, de eddig megjelent kánon szerint - a christophsisi csata volt a második nagyobb, egybefüggő bolygóközi harca a galaxisban.

Ezen csatához köthető fontos események még a szeparatista Trench admirális második látszólagos halála, Ahsoka Tano csatlakozása Anakin Skywalkerhez illetve a csata végét követően Jabba fiának elrablása.

A következő bekezdésekből megismerhetitek a Story Arc részletes cselekményét, az epizódok időrendi srrendjében.

MACSKA EGÉR HARC - S02E16

A történet azzal kezdődik, hogy Anakin Skywalker és Obi-van Kenobi utánpótlást próbálnak a Christophsis felszínére juttatni, Bail Organa szenátor felszíni csapatainak, de a bolygót blokád alatt tartó Trench admirális útjukat állja.

Anakin végül csak egy fejlett álcázórendszerű hajó prototipusával tud túljárni az admirális eszén, és tudja célbajuttatni a szállítmányt. Az admirális úgy tűnik életét veszti, de később a 6. évadban mégis viszont látjuk.

A TITKOS ELLENSÉG - S01E16

Obi-van és Anakin lesből rajta akarnak ütni a droidseregen Cristophsis belvárosában, azonban saját dugájukba dőlnek, amikor a szeparatisták hátba támadják őket. Csak Anakin vakmerősége miatt élik csak túl az ütközetet. A csatát követően kémre gyanakodva Rex és Kody saját bázisukon kezd nyomozni, míg a Jedik az ellenség táborában néznek körül. Rexék rájönnek, hogy a kém 100%, hogy klón, Obi-van-ék pedig nem mással akadnak össze, mint Dooku orgyilkosával Assajj Ventressel.

Kodyék egy kissebb üldözést követően, Slick őrmester szakaszára szűkítik az aruló búvóhelyét. A jedik eközben a droidokkal szembeni túlerő miatt visszavonulnak. Ekkor tűnik fel Ventress Trident osztályú hajója először, ami a következő Jabba fia sztorira utal.

Kodyék kihallgatják a gyanús szakasz minden tagját, de végül maguk a katonák hívják fel a parancsnokok figyelmét Slick-re, aki ezzel le is lepleződik. Mikor Anakinék Slicket kérdőre vonják tettéért kiderül, hogy a fő motivációja, a klónok helyzete a köztársaságban. Szerinte a testvérei csupán rabszolgák, így ennek az elnyomó rendszernek buknia kell.

 

AZ ÚJ PADAVAN - MF/1 (a mozifilm első negyede)

A köztárasági csapatokat erős tűz alatt tartja a droidsereg, de amikor túl közel kerülnek a klónok elhárító lövegeihez, Worm Loathsom tábornok visszavonulót fúj. Ekkor érkezik meg egy klón szállítón Ahsoka Tano jedi padavan. A kis togruta szerint Yoda mester Skywalkerhez osztotta be, míg Anakin eddig azt hitte Kenobi kap új tanítványt. Obi-van persze idézőjelben semmit sem tud a dologról, végül abban állapodnak meg, hogy amíg a fennálló kommunikációs zavar miatt nem tudnak konzultálni a Jedi tanáccsal Ahsoka Anakin mellett marad.

Ekkor veszik észre, hogy az ellenség újult erővel támad rájuk. A taktikájuk pedig, hogy folyamatosan növelik a sugárpajzsuk kiterjedését amíg az el nem ér az elhárító lövegeket. Így a pajuzs védelme mögött a droidokban semmi kárt nem tudnak tenni a klónok, de amikor a pajzs határa eléri a lövegeket, maguk a lövegek vedtelenné válnak és a droidok meg tudják semmisíteni őket.

Anakin és Ahsoka egy láda alá bújva, csellel átverekszi magát a seregen, amíg Obi-van szóval tartja Loathsom tábornokot. Ezután az újdonsült párosnak még épp időben sikerül kiiktatni a pajzsgenerátort, megmentve ezzel Kenobit és a klónsereg kezébe adva a győzelmet. A csatát követően Yoda személyesen jelenik meg Ahsoka ügyét illetően, Anakin azonban jelzi, hogy a tanítvány jó kezekben lesz nála. Az idős Jedi mester ekkor új feladatot ad nekik, ugyanis Jabba fiát Rottát a kis hutt lárvát elrabolták.

De ez már egy másik történet... Szerdán folytatjuk a következő sztorival.
Addig is az Erő legyen veletek, sziasztok!

Hasznos linkek:
Epizódiok időrendi sorrendje (Letölthető .pdf - magyarul)
Epizódok "Story Arc"-os bontása (Letölthető .xlsx - magyarul)

Források és hivatkozások:
Wookieepedia linkek:

Timeline of Galactic History
Christophsis planet
Battle of Christophsis

Epizódok:
- Cat and Mouse
- The Hidden Enemy
- The New Padawan: "an episode produced for the Star Wars: The Clone Wars television series' first season that was incorporated into The Clone Wars feature film" ->> https://starwars.fandom.com/wiki/The_New_Padawan

The Clone Wars (FILM)
The Clone Wars (Series)

A TELJES CLONE WARS

Bevezető: a Videó- és cikksorozathoz

tcw_art_logo_vekony.jpgHamarosan érkezik a Star Wars: A klónok háborúja hetedik évada. Ebből kifolyólag szerettem volna egy olyan összefoglaló videó és cikksorozatot készíteni nektek, amit megtekintve gyorsan felzárkózhattok, vagy felfrissíthetitek az emlékeiteket.

Ugrás a lejátszási listára a YouTube-on!

A szériáról érdemes tudni, hogy az évadok epizódjai nem időrendi sorrendben vannak. Erről maga a Lucasfilm adott ki egy hivatalos közleményt a StarWars.com-on, ahol közzé tették a sorozat időrendi listáját.

sw_com_list.jpg

Személy szerint többször végignéztem az utóbbi lista szerint is a sorozatot, és ez a megtekintési verzió tényleg sokkal izgalmasabb, mintha csak évadonként ledarálnátok. Őszintén szólva viszont koránt sem ez a legátláthatóbb csoportosítása a széria epizódjainak.

Egy másik csoportosítási lehetőség, az úgy nevezett "Story Arc"-os vagyis "cselekmény szál" szerinti rendezés. Mi is a lényeg ennek a csoportosításnak? Vegyünk az időrendi listáról egy epizódot, pl.: a 3. évad 1. részét - a Klón kadétok című részt - amiben a Domino szakasz kiképzését ismerhetjük meg. Ahhoz, hogy az ebben a részben megismert klónok közvetlen ezt az epizódot követő első éles bevetését láthassuk a Rishi bázison, át kell ugranunk öt epizódot így jutva el az 1. évad 5. részéhez. Majd ha továbbra is az ő sztorijuk érdekel újabb 38 epizódot kell ugornunk eljutva a 3. évad 2. részéhez, a kaminoi csatához. Egyébként konkrétan ez az előbbi három epizód alkotja a Domino szakasz című "Story Arc"-ot, amit jövő héten pénteken olvashattok itt Blogon és nézhettek meg YouTube-on.

Tehát a videók és a cikkek is ebben a "Story Arc"-os felosztásban fogják összefoglalni a sorozat történetét. Minden héten három videó és cikk fog megjelenni, hétfőn, szerdán és pénteken este 19:00-kor.

Az első héten érkező videók pontos műsorrendjét már megosztottam a facebook oldalunkon, de szemelvényesen kiírom ide belőle a TCW-re vonatkozó részeket.

Hétfő (10.28.) - A christophsisi csata
Szerda (10.30.) - Jabba fiának elrablása és a tethi csata
Péntek (11.01.) - Domino szakasz és a kaminoi csata

Ti melyik videót várjátok a legjobban?

Nick Nolte csatlakozik a The Mandalorian stábjához

Hírek

nick_nolte.jpg

Nemrég írtunk egy cikket arról, hogy eddig mit tudunk a készülő The Mandalorian -ről, a legújabb pletykák szerint azonban újabb színésszel bővülhet a sorozat stábja. Pedro Pascal és Gina Carano mellé egy igazán tapasztalt színész, Nick Nolte (48 óra filmek, A békés harcos útja, Kisvárosi gyilkosság) is csatlakozhat.

A Star Wars-ban nem csak feltörekvő színészek szoktak szerepelni, hisz ott van Christopher Lee, Samuel L. Jackson vagy Woody Harelson, akik már azelőtt befutott színészek voltak, hogy a galaxis nagyjai közé kerültek volna. A The Hollywood Reporter pletykái szerint most a kétszeres oscar jelölt Ninck Nolten a sor, de arról, hogy milyen szerepben fog feltűnni, semmilyen infó nem látott napvilágot. A színész eszköztárát ismerve, a bölcs tanítómestertől egészen a legőrültebb főgonoszig, tényleg bármi lehet.

A sorozat 2019 végén fog debütálni az új Disney+ streaming platformon, legkésőbb ekkor felleben a lepel a színész szerepének rejtélyéről.

The Mandalorian: Amit eddig tudunk

Hírek

the_mandalorian_2.jpg

Már a 2005-ös harmadik Star Wars Celebration óta szó van egy élőszereplős sorozatról, és ugyan az Imdb-n a mai napig fennt van a Star Wars: Underworld, mint készülő projekt, 2010 óta azonban mégsem törtent érdemben előrelépés a dologgal kapcsolatban, egészen tavaly novemberig.

Ekkor ugyanis maga Bob Iger, a Disney vezérigazgatója jelentette be, hogy a 2019-ben érkező Disney+ -ra, ami a holding saját streaming szolgáltatása lesz több élőszereplős Star Wars sorozat is érkezik (Cassian Andor, The Mandalorian). Ez nem is olyan meglepő hisz a Marvelnek már 13 sorozata fut az X-meneket leszámítva.

marvel_series.jpg

A projekt írója és executive producere John Favreau lett, akinek a Vasember 1-2-t és a Jungel könyvét is köszönhetjük, illetve jövőre szintén tőle kapjuk az új Oroszlánkirályt is.

Favreau nem kevesebb, mint 100 millió dollárt kapott a sorozatra, ami még Trónok harca mércével mérve is elég nagyléptékű.

Az eddig megjelent hivatalos rendezői lista is igen nívós, hisz olyan nevek szerepelnek rajta, mint a Jessica Jonesnál is dirigáló Deborah Chow, a Thor: Ragnaröket jegyző Taika Waititi, A klónok háborúja és a Lázadók alkotója Dave Filoni, a Kábszert készítő Rick Famuyiwa illetve Bryce Dallas Howard, aki a Solomates című két perces drámát rendezte és nem mellesleg Ron Howard lánya. Tudjátok, ő rendezte a Solo: Egy Star Wars történetet.

Favreaunak egyébként egyáltalán nem idegen a Star Wars univerzuma, hiszen az előbb említett filmben ő szinkronizálta a négy karú ardenniai pilótát Rio Durant, A klónok háborújában pedig Pre Vizslát, a mandalori Halálőrség vezetőjét.

Eddig három színész nevét csiripelték a madarak, közülük az első kettőét az Imdb is megerősíti.

the_mandalorian2.jpg

A Variety szerint a főszerepre Pedro Pascallal folytattak tárgyalásokat, akit a Trónok harca Oberin Martelljeként és a Narcos Javier Peña DEA-ügynökeként láthattunk. A második Gina Carano, aki sportolói karrierje után olyan filmekben tűnt fel, mit a Halálos iramban 6 vagy a Deadpool. Róluk egyébként korábban a 24.hu is írt. Carl Weatherst a Rocky filmek Apollójaként ismerhettük meg, de hozzá köthető a filmtörténelem legkeményebb „Na ki a faszagyerek?” bicepszmutogatós pacsizása is Arnold Schwartzeneggerrel a Ragadozóban.

giphy.gif_500x270

A sztoriról annyi biztosat tudunk, hogy a Jedi visszatér eseményei után játszódik, különböző források szerint 3, 6 vagy 7 évvel. Pletykáltak olyat is, hogy a történet a Birodalom bukása után újra felemelkedő Mandalort és a Star Wars Lázadókban bemutatott klánok közötti politikai harcot és intrikát fogja bemutatni, de ez nem valószínű. Ugyanis Favreau az Instagram profiljára nemes egyszerűséggel képként feltöltötte a sorozat szinopszisát:

the_mandalorian_sinop.jpg

Jango és Boba Fett után egy újabb harcos bukkan fel a Star Wars univerzumában. A The Mandalorian a Birodalom bukása, de még az Első Rend megalakulása előtt játszódik. Egy magányos pisztolyhős kalandjait követhetjük majd a galaxis külső régióiban, távol az Új Köztársaság hatáskörétől...

Őszintén szólva mivel a szinopszisban konkrétan benne van, hogy ez „egy magányos pisztolyhős kalandjait” bemutató történet lesz, nem tartom valószínűnek, hogy egy politikai intrikával teletűzdelt Star Wars féle Trónok harcát fogunk kapni, de ki tudja.

2018105124742_6.jpg

Végszóként, had írjak pár szót az első hivatalos fotókról. A képen feltehetően főhősünket láthatjuk mandalori páncélban, akinek puska van a hátán. Erről a fegyverről később kaptunk egy másik közelebbi képet is, amin a puska csöve is jobban látszik. A Hollyday Special nem egy olyan színfoltja a Star Wars-nak, amit szívesen emlegetnek a rajongók, de bizony a dinoszauruszon lovagló Boba Fett benne pontosan egy ilyen puskát tart a kezében.

mandalorian_rifle.jpg

Ti várjátok már a The Mandalorian-t?

Howard újra Star Wars filmet forgatna!

HÍREK

ron-howard-star-wars_21s2.jpg

A Phil Lord és Chris Miller által, állítólag kaotikus körülmények között otthagyott forgatásra érkező Ron Howardról hirtelen nehéz elképzelni, hogy minden percét élvezte a munkának. Pedig úgy néz ki, hogy valóban ez a helyzet, mert a dupla arany szobros rendező azt nyilatkozta, hogy később szívesen forgatna még Star Wars filmet.

A Lucasfilmnnél nem nagyon akad olyan ember, aki a Solo: Egy Star Wars történet anyagi bukásáért Howardot hibáztatná, hisz a film reklámkampánya teljes katasztrófa volt, a Végtelen háborúk és a Deadpool 2-vel egyidőben kezdték vetíteni és sajnos Az utolsó Jedikről is sok rosszat írt a média. Véleményem szerint most inkább Howard jön eggyel Kennedyéknek, szóval nem hiszem, hogy akadályba ütközne egy újabb Ron Howard féle Star Wars film.

Nagyon jó élmény volt a film forgatása a számomra. Sok függ a történettől, de szerintem szívesen csinálnék egy új Star Wars-filmet. (...) Egyébként a lányom, Bryce jelenleg a The Mandalorian egy epizódját rendezi, és ő is imádja minden percét. Olyan, mintha vele együtt élném át ismét az egészet, ami remek érzés, mert ezeket a produkciókat kreatív, innovatív filmőrültek készítik a közönségnek.

Hamarosan újra jelentkezünk, addigi is az Erő legyen Veletek, sziasztok!

Finn újra fénykardozhat a IX.-ben?

Hírek - Erre utalhat Boyega tweetje

sw.jpeg

A Star Wars: Az ébredő Erő reklámkampánya szándékosan félrevezető volt, hiszen mindenhol Finn kezében volt Anakin Skywalker legendás fénykardja. Joggal feltételezhettük hát, hogy John Boyega karaktere lesz az új erőhasználónk a történetben.

Jómagam teljesen elégedett voltam Az utolsó Jedik-ben Rose és Finn történetszálával, de több rajongó szerint unalmas és vonatatott volt. Boyega azonban nemrég tett egy finoman szólva is kétértelmű utalást, ami szerint lehet, hogy újra izgalmas pillanatokat kaphatunk a karaktertől 2019 decemberében.

Az egész egy twitter bejegyzéssel kezdődött, amit egy Finn rajongó írt, aki igazán emlékezetes dolgokat szeretne kapni kedvenc exrohamosztagosától a IX.-részben.

- Nagyon szeretném, ha John Boyega élvezhetné a rivaldafényt a kilencedik epizódban, mert arra várok már a hetedik rész óta, hogy valami igazán emlékezeteset alkosson a vásznon. Ja, és örülnék, ha ismét fénykardot ragadna!
- Ezzel kapcsolatban nagyon elégedett leszel, testvér. Bízz bennem!

john-boyega-star-wars-9-finn-lightsaber-tweet_6mrj.jpg

Persze lehet, hogy Boyega itt csak a tweet első részére reagált és nem a fénykardos részre, de ki tudja? Végül is a IX. részt ugyan az a J.J. Abrams rendezi, aki annak idején a VII. részben is fénykardot nyomott Finn kezébe. Bármi megtörténhet.

Hamarosan újra jelentkezünk a legfrissebb Star Wars hírekkel, addig is a legjobbakat!

Az Erő legyen Veletek, szisztok!

star-wars-7-finn-zvezdnye_gvsu.jpg

 

Új élőszereplős sorozat: Cassian Andor

Hírek

cassian_andor.jpg

Diego Luna a Zsivány Egyes hőse visszatér! Méghozzá egy vadonatúj kém-thriller sorozatban a hamarosan érkező Disney streaming platformján.

A Disney elnöke és vezérigazgatója, Bob Iger ma bejelentette, hogy a Lucasfilm egy második Star Wars élőszereplős sorozaton dolgozik a Disney +-ra, a vállalat új streaming szolgáltatására. A sorozatban, aminek a gyártása a jövő évben kezdődik, Cassian Andor lázadó kém kalandjait követhetjük végig a Lázadás kezdeti éveitől a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történetig. Diego Luna tehát visszatér Andor szerepében.

diego_luna.jpg

A visszatérés a Star Wars univerzumába, számomra nagyon különleges. Rengeteg emlékem van a közös munkáról,  és az út közben kialakult kapcsolatokról. Fantasztikus kalandnak nézünk elébe, és ez az új izgalmas formátum lehetőséget ad, hogy mélyebben megismerhessük ezt a karaktert.
– Diego Luna

Az elképesztő thriller sorozat kémkedéssel teli, merész küldetések meséjét fogja felfedni, a galaxis békéjének helyreállításáért, egy kíméletlen Birodalom szorításában. A megjelenés dátumát egyenlőre nem közölték, de amint megtudunk valamit jelentkezünk. Az Erő legyen Veletek, sziasztok!

Az eredeti cikk:
https://www.starwars.com/news/cassian-andor-live-action-series-announced

 

 

 

 

Ahsoka: 1-2. Fejezet

HOLOKRON - Olvasónapló

ahsokanovelreview_fangirlblog_featured.png

Visszaemlékezés

A Mandaloron járunk a Dathomir fia eseményei után (bővebben: itt). Ahsoka visszakapja Anakintól a fénykardjait, majd azt az uttasítást kapja, hogy fogja el Mault, mert Anakinnak és Obi-vannak sietősen el kell mennie megmenteni a kancellárt. Egy Kenobit megirígylő szófordulatokban gazadak párbeszédet követően Ahsokának sikerül egy aktiválódó sugárpajzzsal csapdába csalnia Mault.

– Hiszen mégcsak nem is vagy igazi Jedi! Ebben a küzdelemben nincs semmi kihívás!…
– Szerintem meg tisztességes küzdelem lesz… Hiszen te is csak félig vagy Sith!

– idézet a könyv 8 és 9. oldaláról.

5330001-7873193270-53295.png

1. Fejezet

Egy év telt el az új rend kikiáltását követően, épp a Birodalom napja van. Ahsoka az Ashla álnéven rejtőzik a Külső Gyűrű egy eldugott világán a Thabeskán, a Fardi család szomszédságában. A család kiterjedt üzlettel és nagy rokonsággal rendelkezett, így Ahsoka tudta semmit sem kockáztatnának, ha arra kerülne a sor.

Kiderül, hogy Ahsoka az idő múlásával egyre kevésbé tudta érzékelni a többi Jedit az Erőn keresztül, lévén hogy, elhagyta a rendet, illetve hogy a 66-os parancsot követően a fénykardjait újra hátra kellett hagynia.

Egy nap Fardiék gyerekei dörömbölnek az ajtaján és sürgetik őt, hogy azonnal menjen velük, ugyanis apjuk „vendégeket” fogad, akik minden új jövevényre kíváncsiak. Ahsoka hamar összerakja a képet, hogy figyelmeztetni jöttek őt. Így udvariasan elköszön a lányoktól, majd a kikötő felé veszi az irányt. Ott Fardiék egyik legális hajóját –  amin a legkevesebb érték volt – elkötve elmenekül a bolygóról.

2. Fejezet

A Thabeskát követően főhősünk útja a Raadára vezet, ami egy kis mezőgazdasági hold, rengeteg növénnyel és egy jellegzetes illattal.

Ahsoka elhatározza, nem követi el ugyan azt a hibát, mint korábban és nem kerül kapcsolatba a planéta legbefolyásosabb családjával.

A kikötőben nem talál felügyelőt, akinek vámot fizethetne és a holdon később nem találkozik legitim kormány jelenlétére utaló rendfentartó erőkkel sem. Úgy tűnik itt ezt még a Hutt világokhoz képest sem veszik komolyan.

Csak egyetlen egy említésre méltó települést talál a bolygón, aminek külvárosában birtokba vehető, elhagyatott lakás után néz. Hamarosan össze is akad Kaeden Lartéval egy helyi mezőgazdasági munkáslánnyal, aki mutat neki egy helyet, ahol lakhat. A lakás korábban egy Cietra nevű lányé volt, de megházasodott, így kiköltözött és mivel korábban ő nem fizetett a fedélért, Ahsokának sem kell.

Ezután térnek rá arra, hogy pontosan mit is szeretne dolgozni itt Ahsoka. Ő erre azt válaszolja, hogy szerelőboltot akar nyitni. Kaeden ekkor közli, hogy majd szól a munkatársaknak, hogy új szerelő érkezett.

Ahsoka ezután kitakarítja a kicsit igénytelen lakáskát, de egyszer véletlenül hangosa elszólja magát, amivel Jedi múltjára utal. Szerencsére senki sem volt a közelben, hogy hallja, de legszívesebben leharapta volna a nyelvét.

Lám, az élet apró kellemetlenségei, amire még a Jediképzés sem készíthet föl az embert!

– idézet a könyv 31. oldaláról.

A takarítás után meditálni kezd. Ekkor több érdekes dolgot is megtudhatunk, például hogy úgy érzi azáltal, hogy kilépett a rendből jelképesen lemondott a hatalmáról és a többiekkel való kapcsolatáról az Erőn keresztül. Ép ésszel felfogva tudja, hogy ez nem igaz, hiszen a képességei ugyan úgy megvannak, de transz állapotban olyan érzése van, mintha kendőt kötöttek volna a szeme elé, amin nem tud átlátni, de lehet hogy nem is akar. Úgy érzi jelentős változás van az Erőben, de ennek egy részét az előző tévképzetével próbálja megmagyarázni.

A Jedik helye az erőben azonban olyan nagy ürességet hagyott maga után, ami szédítő volt. Nem is mert sokáig rájuk koncentrálni, mert attól félt, valaki akinek nem kéne visszanézhet  rá a sötétből és elragadhatja. Hasonlóképp ahhoz az ál Jedihez, aki gyerekként próbálta elrabolni a Shiliről és akitől Plo Koon mester mentette meg.

 bmuvyplnze1csn7txsp3.png

Ezután zajt hallva visszatér a transzból. De csak a szomszédai értek haza.

Folytatés kovetkezik...

Darth Maul: Dathomir fia – Teljes történetív

HOLOKRON - Képregény összefoglaló


ELŐZMÉNYEK:

Darth Maul nem halt meg a Baljós árnyakban!

Darth Maul az Obi-van Kenobival folytatott párharcban a Naboo bolygón, vesztesként zuhant a mélybe, és sokak szerint a halálba, de mégsem ez történt.
Az összecsapás után Maul egy relytéjes erő segítségével szerzett egy pókszerű gép alsótestet és – félholtan – meg sem állt a Lotho Minor szemétbolygóig, ahol beleőrült a Kenobi iránti gyűlöletbe.

the_clone_wars_logo_rouge.png

STAR WARS: A KLÓNOK HÁBORÚJA

Savage Opress, a szörnyeteg

Maul feltámadásának története, fivérével Savage Opressel kezdődik. Őt Assajj Ventress próbálta felhasználni, hogy bosszút álljon, korábbi mesterén Dooku grófon, de Savage saját kiszámíthatatlansága miatt, Dooku és Ventress markából is kicsúszik.

thumb-1920-785046.jpg

Darth Maul visszatér

Az céltalan zabrak ezt követően, visszatér szülőbolygójára, hogy Talzin anya, a dathomiri banya tanácsát kérje. A varázslónő ekkor fedi fel Savage előtt, hogy testvére nem is annyira halott, mint azt sokan hiszik. Egy talizmánnal indítja útnak a sötét harcost, mely Maul nyomára vezeti Savaget.

A Lotho Minoron meg is találja a skizofrén Sithet és visszaviszi a Dathomirra, hogy Talzin anya meggyógyíthassa.
A banya ekkor varázserejével megtisztítja Maul elméjét az őrülettől és új alfelet is készít neki, ami kifejezetten Grievous tábornok lábaira hasonlít.

Maul és Savage ekkor fosztogatni kezdenek, hogy vagyonhoz jussanak, azálltal pedig pribékekhez. De a fivérek nemszámoltak azzal, hogy ilyen nyílt tevékenységgel a Jedik azonnal a nyomukra lelnek. Meggondolatlanságukért és felkészületlenségükért újabb vereséggel kell fizetniük. Savage teljes bal karjával, Maul pedig bal lábával fizet meg.

acw_ia_109399_r.jpg

Mandalor és a Halálőrség

A haldokló testvérekre ekkor talál rá a hideg űr mélyén Pre Vizsla, a mandalori Halálőrség vezetője. Meggyógyítja a két Sithet, majd szövetségre lép velük.

Maul fivérével és a Halálőrséggel, hatalmas bűnszervezetet hoznak létre mely az Árnyékkollektíva néven válik ismertté, és a galaxis három leghírhedtebb maffiáját a Pyke szindikátust, a Fekete napot, és a Huttok szövetségét egyesíti. Szervezetük erejét felhasználva Maul, puccsot szervez és átveszi a hatalamt Mandaloron, majd párbaj által megszabadul Pre Vizslától, elnyeri tőle a Sötét kardot és így a Halálőrség vezetője lesz.

Ezután bosszút áll Kenobin is úgy, hogy kivégzi Obi-van szerelmét, Mandalor korábbi uralkodóját Satine Kryze hercegnőt.

holdmeobiwankenobi-tl.png

Ezzel a hódítással viszont, Maul felkelti egykori mestere Darth Sidious figyelmét. Sidious mandalorra utazik, megöli Savaget, Mault pedig egy rejtélyes oknál fogva életben hagyja és fogjul ejti.

f24274304c8996239b419f544c34d3e8ae8b96bb_hq.jpg

A sorozatban eddig jutottunk el Maul történetében. A széria lezárását követően, 2014-ben azonban megjelenent egy 4 részes képregény, ami a Darth Maul: Son of Dathomir címet kapta és méltó lezárást ad a karakter történetének ebben az érában.

A sztorit eredetileg a sorozat hetedik évadára tervezték. Az epizódforgatókönyveket Jeremy Barlow adaptálta és a Dark Hourse képregénykiadó jelentette meg. Egyébként ez volt az utolsó év, hogy a kiadónál volt a Star Wars képregények megjelentetési joga. Érdekesség, hogy ez az egyetlen kánon képregénysorozat, ami eredetileg - habár később ő is újra kiadta - nem a Marvelnál jelent meg.

 Darth Maul: Dathomir fia 

sod_1_2_borito.jpg

1. Rész

Sidious a Mandaloron történt küzdelmük után a Stygeonra viszi Mault és börtönbe zárja. Tanítványának Dooku grófnak pedig kifejti, hogy a Jediken kívűl más ellenséges erőkkel is szembe kell nézniük. Az egyik ilyen Talzin anya a dathomiri boszorkány.

Dooku felhívja mestere figyelmét, hogy Grievous jelentése szerint, a boszorka meghalt a dathomiri invázió során. Sidious szerint, viszont Maul életben létének ténye, elég bizonyíték, hogy Grievous nem végzett alapos munkát. Azt is elmonjda tanítványának, hogy Mault magától Talzintól szerezte, nem túl értékes ajándék képp. Emiatt Talzin haragja a Sith mester felé, igen erős.

A mester megbízza Dookut tudjon meg mindent, amit lehet Maul alvilági kapcsolatairól. Sidious tervei szerint a bukott tanítványát felhasználva fogják Talzin anyát előcsalni.

Dooku meglátogatja a láncravert zabrakot, hogy megtudja tőle, az Árnyékollektíva bázisainak helyét és vezetőinek nevét, de Maul ellenáll.

part1.jpg

Ezek után Gar Saxon és Rook Kast a halálőrség két tagja, Almec miniszterelnök parancsára kiszabadítják Mault, és a Zanbarra viszik, mely az Árnyékkolektíva egy titkos bázisa. Itt a Sith visszakapja, a Sötét kardot és bejelenti az embereinek, hogy háborúba vezeti őket, de a huttok ekkor már elpártolnak tőle.

Ekkor jelenik meg Grievous a droidsereggel. A tábornok parancsba kapta Dookutól, hogy futamítsa meg Mault, de ne pusztítsa el. Ugyanis ha az vereséget szenved, Talzintól fog segítséget kérni. Hatalmas veszteség árán, de Grievousnak sikerül megfutamítania a zabrakot.

 

sod_2_borito.jpg

 2. Rész

Ahogy Sidious megjósolta, a Zanbarról visszavonulva a Maul kapcsolatba lép Talzin anyával, hogy tanácsot kérjen tőle. A boszorkány az Éjjnővérek mágiáját használva szól Maulhoz és kifejti szökésének sikere valószínű Sidious csapdája. Szerinte a nagyúr arra számít, hogy a vereség után most elmenekül, azonban a banya az ellenkezőjét tanácsolja. Az Ord Mantellre küldi Mault, hogy a Fekete Nap erődjében rendezze serege sorait és készüljön fel a következő lépésre. Talzin azt is elmondja neki, ő nem lesz ott a csatában, de erősítést küld a Dathomirról. Maul megfogadva az anya tanácsait, az Ord Mantellen csapdát állítva, tárt karokkal várja Dookut és a Szeparatista sereget.

Eközben Grievous tábornok és a gróf érzékelik, hogy Maul az Ord Mantellen tartózkodik, de Dooku parancsára, addig nem lépnek, amig nem tudják biztosra, hogy Talzin is vele van. A tábornok ekkor kérdőre vonja a feljebbvalóját, hogy miért olyan fontos az a boszorkány? Dooku ekkor kifejti, hogy a banya ereje olyan hatalmas, hogy egykoron Sidious tőle tanult. Ennek tudatában Talzin veszélyeztetheti, a nagyúr terveit. Ám ebben a pillanatban, hajójuk érzékeli, hogy egy szállítókomp hagyta el a Dathomirt. A gróf ebből azonnal arra következtet, hogy Talzin van a hajón, így azonnal megkezdik a támadást. A terv szerint a sereget a Grievous irányítja majd, míg Dooku maga néz szembe Talzinnal.

maul_csapdaja.jpg

Maul eligazítást tart az embereinek. Az ő terve szerint az Árnyékkollektíva erői kivárják, míg a nagy létszámú droidsereget bevetik. Ekkor feltartóztatják őket, amíg ő maga behatol a parancsnoki hajóba és kiiktatja a vezérlőt lefejezve ezzel a támadókat. Ezt követően megérkezik a Dathomiri hajó, melyen Viscus testvér és a dathomiri Éjfivérek utaztak. A Szeparatista sereg támadásba lendül az orbitról indított leégicsapásokkal, Maul pedig a parancsnoki központba küldi Viscust, hogy ott várjon.

Az Árnyékkolektíva teljes erejét épp majdnem végleg legyőzi a droidsereg, ám ekkor Maul akcióba lép a mandalori vadászokkal és lekapcsolja a vezérlőt. Grievous épp rájött a csapdára, de addigra késő volt. Dooku a parancsnoki központba megy, ahol Viscus testvér vár rá az Éjfivérekkel. Ők pont addig tartóztatják fel a grófot míg az Árnyékkolektíva megmaradt erői, mivel már nem kell a droidokkal küzdeniük oda nem érnek és el nem fogják a Sithet.

sod_3_borito.jpg

3. Rész

Palpatine értesíti Windu mestert, hogy az ord mantelli csata civil túlélői szerint, Dooku feltehetőleg Maullal harcolt a planétán. Windu szerint ebben az esetben, a köztársasági erőknek azonnal meg kell ragadni az alkalmat, hogy elkapják a két civakodó sithet, amíg még egymásra összpontosítanak. A kancellár szintén egyetért a dologban.

Ezután Windu, Ayla Securával, Tiplee és Kenobi mesterrel átvizsgálja a csata helyszínét. Nem sok nyomot találnak, ugyanis olybá tűnik, hogy a csata győztesei alaposan összetakarítottak maguk után. Wolfee emberei azonban találnak egy manadlori sisakot. Ez megerősíti őket abban, hogy Almec miniszterelnök tövábbra is összejátszik az alvilággal. Kenobi ekkor közli hogy van egy mandalori előörs ebben a rendszerben, tehát valószínű, hogy az árnyékkollektíva ott rejtőzik. Tiplee mesterrel karöltve el is indul hogy felderítse a létesítményt.

maul_kapcsolatbalep.jpg

Eközben Maul felveszi a kapcsolatot Sidiousszal, hogy közölje vele elfogta a két szeparatista vezetőt. Ezután felhívja a mester figyelmét, hogy nélkülük összeomlik a szakadár sereg és azzal együtt a sötét nagyúr tervei is. Sidious megkérdezi egykori tanítványát, hogy mik a követelései. Maul ekkor kijavítja a mestert, hogy Talzin anya követelései és nem az övé, de egyenlőre nem fejti ki, hogy pontosan mik is azok. Emlékezteti a Sith nagyurat, hogy Talzin egykor a szövetségese volt, mielőtt eldobta magától, akárcsak magát Mault, és ahogy majd később Grievoust és Dookut is el akarja.

Sidious természetesen nagyzolva közli egykori tanítványával, hogy nyugodtan megölheti őket, ugyanis már nincs rájuk szüksége, de felhívja Maul figyelmét, hogy a bosszú játszmájában ő csak veszíthet. Maul reflektálva azt mondja: "Csak akkor veszítettem amikor téged követtelek" – majd megszakítja a kommunikációt. Ezután utasításba adja, hogy a Droid tábornokot vegyék  állandó őrizet alá, Dookut pedig hagyják kettesben vele. Grievous ekkor dühében megfenyegeti Dookut, hogy a gróf kardja is a gyűjteményébe fog kerülni. Dooku erre csak annyit mond, hogy "Mindenkinek megvan a maga szerepe tábornok".

Maul ekkor szövetséget ajánl a grófnak Sidious ellen. Dooku vonakodik, hiszen tudja, hogy a mesterét még 10 000 Jedi lovag sem fogja tudni legyőzni. A zabrak szerint azonban Sidious gyengébb, mint gondolják mert fél Talzin hatalmától, és ha ők hárman Maul, a gróf és a boszorkány összefognak akkor legyőzhetik a nagyurat. Dooku ekkor felhozza, hogy a banya legutóbb meg akarta ölni őt. Ekkor megjelenik maga Talzin anya és arra kéri a sithet tegye félre korábbi nézeteltérésüket, mert Sidious el fogja árulni őt, ahogy azelőtt Talzint és Mault is elárulta. Ezentúl felfedi a gróf előtt, hogy Maul igazából az éjjnővér fia. Illetve azt is, hogy  Sidious titokban már Dooku utódját keresi.

Ebben a pillanatban azonban Kenobiék rajtaütnek a rejtekhelyükön, Dooku pedig titokban kiengedi Grievoust, aki tudva, hogy a gróf engedte el, a csata hevében feltünés nélkül lelép egy mentőkabinban. Ekkor Dooku látszólag szövetkezik Maullal, és összecsapnak a Jedikkel. Közben Windu és Ayla Secura is megérkezik, de a gróf ekkor megöli Tiplee mestert, majd zabrakkal karöltve elmenekül.

windu_palpatine.jpg

Ezt követően Palpatine és Windu egy rövid beszélgetéséből kiderül, hogy ebből az egészből a Jediknek az jött le, hogy a Sith mester igazából Dooku és a tanítványa pedig Maul… Még Palpatine is kérdezi Windut, hogy akkor mivel magyarázza az ord mantelli csatát? Mire Windu csak annyit válaszol: "Megtévesztés..."

sod_4_borito.jpg

4. Rész

A Pyke Szindikátus és a Fekete Nap kommunikációt kezdeményeznek Maul felé és tolmácsolják neki, hogy szervezeteik a magasabb profit szellemében csatlakoztak a kollektívához azonban a zanbari és az ord mantelli csaták ennek az ellenkezőjéről adnak bizonyságot.  Maul ekkor elmondja, azonnal kifizeti őket, amint Darth Sidioust megölik ugyanis akkor az egész galaxis az övék lesz. A zabrak ezután elfogatja a grófot és kifejti, tudja hogy igazából Dooku csak megtévesztésből csatlakozott hozzá és hogy titkon még mindig Sidious parancsait követi.

ejfiverek_faluja.jpeg

A dathomirra érve az éjfivérek falujában Vicsus testvér egy szertartást készített elő Mauléknak, mely során Dookut gyakorlatilag feláldozzák, hogy Talzin anya teljes valójában végleg visszatérhessen az élők közé. Maul elmondja a grófnak, hogy Talzin anya varázsa miatt élte túl a saját halálát, illetve a boszorkány mágiája rejtette el őt a kíváncsi szemek elől is. Ám ezért a banyának saját maga egy részét kellet feláldoznia és ebből kifolyólag van szükség most a gróf életerejére is a visszatéréshez.

Közben a Pykok és a Fekete Nap jelenti, hogy szükségük van Maul segítségére, mert mindkettejüket megtámadta a droid sereg.

grievous_sidious.jpg

Ekkor érkezik meg, Maul és Talzin elpusztítása illetve a gróf megmentése végett Grievous és Sidious. Összecsapnak, a Sith nagyúr azonban erővillámok használatával kilöki a boszorkányt a gróf testéből. Talzin ekkorra már pont elég életerőt szívott el Dookutól a visszatéréshez, de a folyamat sajnos ki is merítette őt.

Ezalatt a két bűnszervezet bejelenti, hogy kilépnek a kollektívából.

maul_menekul.jpg

Mikor Sidious és Talzin másodszor feszülnek egymásnak Dooku is feléled és besegít mesterének. Maul is hasonlóképp tesz édesanyjával, de sajnos a két Sith erősebbnek bizonyul. Talzin ekkr felszólítja fiát, hogy meneküljön. Mault saját emberei rángatják el a helyszínről.

A boszorkánnyal végül Grievous végez, mostmár tényleg végleg, Maul pedig mandalorei csillagvadászán elmenekül.

talzins_death.jpg

Dooku csalódottan közli mesterével, hogy a zabrak ismét kicsúszott a markából, azonban mestere megnyugtatja, hogy minden úgy alakult, ahogy ő eltervezte. Maul miatt pedig többé nem kell aggódniuk. A droidsereg eközben pedig a dathomiri éjfivérek utolsó csíráját is végleg kiírtja, feltehetőleg...

Darth Maul: Dathomir fia (4/4)

HOLOKRON - Képregény összefoglaló

sod_4_borito.jpg

4. Rész

A Pyke Szindikátus és a Fekete Nap kommunikációt kezdeményeznek Maul felé és tolmácsolják neki, hogy szervezeteik a magasabb profit szellemében csatlakoztak a kollektívához azonban a zanbari és az ord mantelli csaták ennek az ellenkezőjéről adnak bizonyságot.  Maul ekkor elmondja, azonnal kifizeti őket, amint Darth Sidioust megölik ugyanis akkor az egész galaxis az övék lesz. A zabrak ezután elfogatja a grófot és kifejti, tudja hogy igazából Dooku csak megtévesztésből csatlakozott hozzá és hogy titkon még mindig Sidious parancsait követi.

ejfiverek_faluja.jpeg

A dathomirra érve az éjfivérek falujában Vicsus testvér egy szertartást készített elő Mauléknak, mely során Dookut gyakorlatilag feláldozzák, hogy Talzin anya teljes valójában végleg visszatérhessen az élők közé. Maul elmondja a grófnak, hogy Talzin anya varázsa miatt élte túl a saját halálát, illetve a boszorkány mágiája rejtette el őt a kíváncsi szemek elől is. Ám ezért a banyának saját maga egy részét kellet feláldoznia és ebből kifolyólag van szükség most a gróf életerejére is a visszatéréshez.

Közben a Pykok és a Fekete Nap jelenti, hogy szükségük van Maul segítségére, mert mindkettejüket megtámadta a droid sereg.

grievous_sidious.jpg

Ekkor érkezik meg, Maul és Talzin elpusztítása illetve a gróf megmentése végett Grievous és Sidious. Összecsapnak, a Sith nagyúr azonban erővillámok használatával kilöki a boszorkányt a gróf testéből. Talzin ekkorra már pont elég életerőt szívott el Dookutól a visszatéréshez, de a folyamat sajnos ki is merítette őt.

Ezalatt a két bűnszervezet bejelenti, hogy kilépnek a kollektívából.

maul_menekul.jpg

Mikor Sidious és Talzin másodszor feszülnek egymásnak Dooku is feléled és besegít mesterének. Maul is hasonlóképp tesz édesanyjával, de sajnos a két Sith erősebbnek bizonyul. Talzin ekkr felszólítja fiát, hogy meneküljön. Mault saját emberei rángatják el a helyszínről.

A boszorkánnyal végül Grievous végez, mostmár tényleg végleg, Maul pedig mandalorei csillagvadászán elmenekül.

talzins_death.jpg

Dooku csalódottan közli mesterével, hogy a zabrak ismét kicsúszott a markából, azonban mestere megnyugtatja, hogy minden úgy alakult, ahogy ő eltervezte. Maul miatt pedig többé nem kell aggódniuk. A droidsereg eközben pedig a dathomiri éjfivérek utolsó csíráját is végleg kiírtja, feltehetőleg...

Darth Maul: Dathomir fia (3/4)

HOLOKRON - Képregény összefoglaló

sod_3_borito.jpg

3. Rész

Palpatine értesíti Windu mestert, hogy az ord mantelli csata civil túlélői szerint, Dooku feltehetőleg Maullal harcolt a planétán. Windu szerint ebben az esetben, a köztársasági erőknek azonnal meg kell ragadni az alkalmat, hogy elkapják a két civakodó sithet, amíg még egymásra összpontosítanak. A kancellár szintén egyetért a dologban.

Ezután Windu, Ayla Securával, Tiplee és Kenobi mesterrel átvizsgálja a csata helyszínét. Nem sok nyomot találnak, ugyanis olybá tűnik, hogy a csata győztesei alaposan összetakarítottak maguk után. Wolfee emberei azonban találnak egy manadlori sisakot. Ez megerősíti őket abban, hogy Almec miniszterelnök tövábbra is összejátszik az alvilággal. Kenobi ekkor közli hogy van egy mandalori előörs ebben a rendszerben, tehát valószínű, hogy az árnyékkollektíva ott rejtőzik. Tiplee mesterrel karöltve el is indul hogy felderítse a létesítményt.

maul_kapcsolatbalep.jpg

Eközben Maul felveszi a kapcsolatot Sidiousszal, hogy közölje vele elfogta a két szeparatista vezetőt. Ezután felhívja a mester figyelmét, hogy nélkülük összeomlik a szakadár sereg és azzal együtt a sötét nagyúr tervei is. Sidious megkérdezi egykori tanítványát, hogy mik a követelései. Maul ekkor kijavítja a mestert, hogy Talzin anya követelései és nem az övé, de egyenlőre nem fejti ki, hogy pontosan mik is azok. Emlékezteti a Sith nagyurat, hogy Talzin egykor a szövetségese volt, mielőtt eldobta magától, akárcsak magát Mault, és ahogy majd később Grievoust és Dookut is el akarja.

Sidious természetesen nagyzolva közli egykori tanítványával, hogy nyugodtan megölheti őket, ugyanis már nincs rájuk szüksége, de felhívja Maul figyelmét, hogy a bosszú játszmájában ő csak veszíthet. Maul reflektálva azt mondja: "Csak akkor veszítettem amikor téged követtelek" – majd megszakítja a kommunikációt. Ezután utasításba adja, hogy a Droid tábornokot vegyék  állandó őrizet alá, Dookut pedig hagyják kettesben vele. Grievous ekkor dühében megfenyegeti Dookut, hogy a gróf kardja is a gyűjteményébe fog kerülni. Dooku erre csak annyit mond, hogy "Mindenkinek megvan a maga szerepe tábornok".

Maul ekkor szövetséget ajánl a grófnak Sidious ellen. Dooku vonakodik, hiszen tudja, hogy a mesterét még 10 000 Jedi lovag sem fogja tudni legyőzni. A zabrak szerint azonban Sidious gyengébb, mint gondolják mert fél Talzin hatalmától, és ha ők hárman Maul, a gróf és a boszorkány összefognak akkor legyőzhetik a nagyurat. Dooku ekkor felhozza, hogy a banya legutóbb meg akarta ölni őt. Ekkor megjelenik maga Talzin anya és arra kéri a sithet tegye félre korábbi nézeteltérésüket, mert Sidious el fogja árulni őt, ahogy azelőtt Talzint és Mault is elárulta. Ezentúl felfedi a gróf előtt, hogy Maul igazából az éjjnővér fia. Illetve azt is, hogy  Sidious titokban már Dooku utódját keresi.

Ebben a pillanatban azonban Kenobiék rajtaütnek a rejtekhelyükön, Dooku pedig titokban kiengedi Grievoust, aki tudva, hogy a gróf engedte el, a csata hevében feltünés nélkül lelép egy mentőkabinban. Ekkor Dooku látszólag szövetkezik Maullal, és összecsapnak a Jedikkel. Közben Windu és Ayla Secura is megérkezik, de a gróf ekkor megöli Tiplee mestert, majd zabrakkal karöltve elmenekül.

windu_palpatine.jpg

Ezt követően Palpatine és Windu egy rövid beszélgetéséből kiderül, hogy ebből az egészből a Jediknek az jött le, hogy a Sith mester igazából Dooku és a tanítványa pedig Maul… Még Palpatine is kérdezi Windut, hogy akkor mivel magyarázza az ord mantelli csatát? Mire Windu csak annyit válaszol: "Megtévesztés..." Folytatás következik ...

Darth Maul: Dathomir fia (2/4)

HOLOKRON - Képregény összefoglaló

sod_2_borito.jpg

 2. Rész

Ahogy Sidious megjósolta, a Zanbarról visszavonulva a Maul kapcsolatba lép Talzin anyával, hogy tanácsot kérjen tőle. A boszorkány az Éjjnővérek mágiáját használva szól Maulhoz és kifejti szökésének sikere valószínű Sidious csapdája. Szerinte a nagyúr arra számít, hogy a vereség után most elmenekül, azonban a banya az ellenkezőjét tanácsolja. Az Ord Mantellre küldi Mault, hogy a Fekete Nap erődjében rendezze serege sorait és készüljön fel a következő lépésre. Talzin azt is elmondja neki, ő nem lesz ott a csatában, de erősítést küld a Dathomirról. Maul megfogadva az anya tanácsait, az Ord Mantellen csapdát állítva, tárt karokkal várja Dookut és a Szeparatista sereget.

Eközben Grievous tábornok és a gróf érzékelik, hogy Maul az Ord Mantellen tartózkodik, de Dooku parancsára, addig nem lépnek, amig nem tudják biztosra, hogy Talzin is vele van. A tábornok ekkor kérdőre vonja a feljebbvalóját, hogy miért olyan fontos az a boszorkány? Dooku ekkor kifejti, hogy a banya ereje olyan hatalmas, hogy egykoron Sidious tőle tanult. Ennek tudatában Talzin veszélyeztetheti, a nagyúr terveit. Ám ebben a pillanatban, hajójuk érzékeli, hogy egy szállítókomp hagyta el a Dathomirt. A gróf ebből azonnal arra következtet, hogy Talzin van a hajón, így azonnal megkezdik a támadást. A terv szerint a sereget a Grievous irányítja majd, míg Dooku maga néz szembe Talzinnal.

maul_csapdaja.jpg

Maul eligazítást tart az embereinek. Az ő terve szerint az Árnyékkollektíva erői kivárják, míg a nagy létszámú droidsereget bevetik. Ekkor feltartóztatják őket, amíg ő maga behatol a parancsnoki hajóba és kiiktatja a vezérlőt lefejezve ezzel a támadókat. Ezt követően megérkezik a Dathomiri hajó, melyen Viscus testvér és a dathomiri Éjfivérek utaztak. A Szeparatista sereg támadásba lendül az orbitról indított leégicsapásokkal, Maul pedig a parancsnoki központba küldi Viscust, hogy ott várjon.

Az Árnyékkolektíva teljes erejét épp majdnem végleg legyőzi a droidsereg, ám ekkor Maul akcióba lép a mandalori vadászokkal és lekapcsolja a vezérlőt. Grievous épp rájött a csapdára, de addigra késő volt. Dooku a parancsnoki központba megy, ahol Viscus testvér vár rá az Éjfivérekkel. Ők pont addig tartóztatják fel a grófot míg az Árnyékkolektíva megmaradt erői, mivel már nem kell a droidokkal küzdeniük oda nem érnek és el nem fogják a Sithet. Folytatás következik ...

Darth Maul: Dathomir fia (1/4)

HOLOKRON - Képregény összefoglaló

sod_0_borito.jpg

ELŐZMÉNYEK:

Darth Maul nem halt meg a Baljós árnyakban!

Darth Maul az Obi-van Kenobival folytatott párharcban a Naboo bolygón, vesztesként zuhant a mélybe, és sokak szerint a halálba, de mégsem ez történt.
Az összecsapás után Maul egy relytéjes erő segítségével szerzett egy pókszerű gép alsótestet és – félholtan – meg sem állt a Lotho Minor szemétbolygóig, ahol beleőrült a Kenobi iránti gyűlöletbe.

the_clone_wars_logo_rouge.png

STAR WARS: A KLÓNOK HÁBORÚJA

Savage Opress, a szörnyeteg

Maul feltámadásának története, fivérével Savage Opressel kezdődik. Őt Assajj Ventress próbálta felhasználni, hogy bosszút álljon, korábbi mesterén Dooku grófon, de Savage saját kiszámíthatatlansága miatt, Dooku és Ventress markából is kicsúszik.

thumb-1920-785046.jpg

Darth Maul visszatér

Az céltalan zabrak ezt követően, visszatér szülőbolygójára, hogy Talzin anya, a dathomiri banya tanácsát kérje. A varázslónő ekkor fedi fel Savage előtt, hogy testvére nem is annyira halott, mint azt sokan hiszik. Egy talizmánnal indítja útnak a sötét harcost, mely Maul nyomára vezeti Savaget.

A Lotho Minoron meg is találja a skizofrén Sithet és visszaviszi a Dathomirra, hogy Talzin anya meggyógyíthassa.
A banya ekkor varázserejével megtisztítja Maul elméjét az őrülettől és új alfelet is készít neki, ami kifejezetten Grievous tábornok lábaira hasonlít.

Maul és Savage ekkor fosztogatni kezdenek, hogy vagyonhoz jussanak, azálltal pedig pribékekhez. De a fivérek nemszámoltak azzal, hogy ilyen nyílt tevékenységgel a Jedik azonnal a nyomukra lelnek. Meggondolatlanságukért és felkészületlenségükért újabb vereséggel kell fizetniük. Savage teljes bal karjával, Maul pedig bal lábával fizet meg.

acw_ia_109399_r.jpg

Mandalor és a Halálőrség

A haldokló testvérekre ekkor talál rá a hideg űr mélyén Pre Vizsla, a mandalori Halálőrség vezetője. Meggyógyítja a két Sithet, majd szövetségre lép velük.

Maul fivérével és a Halálőrséggel, hatalmas bűnszervezetet hoznak létre mely az Árnyékkollektíva néven válik ismertté, és a galaxis három leghírhedtebb maffiáját a Pyke szindikátust, a Fekete napot, és a Huttok szövetségét egyesíti. Szervezetük erejét felhasználva Maul, puccsot szervez és átveszi a hatalamt Mandaloron, majd párbaj által megszabadul Pre Vizslától, elnyeri tőle a Sötét kardot és így a Halálőrség vezetője lesz.

Ezután bosszút áll Kenobin is úgy, hogy kivégzi Obi-van szerelmét, Mandalor korábbi uralkodóját Satine Kryze hercegnőt.

holdmeobiwankenobi-tl.png

Ezzel a hódítással viszont, Maul felkelti egykori mestere Darth Sidious figyelmét. Sidious mandalorra utazik, megöli Savaget, Mault pedig egy rejtélyes oknál fogva életben hagyja és fogjul ejti.

f24274304c8996239b419f544c34d3e8ae8b96bb_hq.jpg

A sorozatban eddig jutottunk el Maul történetében. A széria lezárását követően, 2014-ben azonban megjelenent egy 4 részes képregény, ami a Darth Maul: Son of Dathomir címet kapta és méltó lezárást ad a karakter történetének ebben az érában.

A sztorit eredetileg a sorozat hetedik évadára tervezték. Az epizódforgatókönyveket Jeremy Barlow adaptálta és a Dark Hourse képregénykiadó jelentette meg. Egyébként ez volt az utolsó év, hogy a kiadónál volt a Star Wars képregények megjelentetési joga. Érdekesség, hogy ez az egyetlen kánon képregénysorozat, ami eredetileg - habár később ő is újra kiadta - nem a Marvelnál jelent meg.

 Darth Maul: Dathomir fia 

sod_1_2_borito.jpg

1. Rész

Sidious a Mandaloron történt küzdelmük után a Stygeonra viszi Mault és börtönbe zárja. Tanítványának Dooku grófnak pedig kifejti, hogy a Jediken kívűl más ellenséges erőkkel is szembe kell nézniük. Az egyik ilyen Talzin anya a dathomiri boszorkány.

Dooku felhívja mestere figyelmét, hogy Grievous jelentése szerint, a boszorka meghalt a dathomiri invázió során. Sidious szerint, viszont Maul életben létének ténye, elég bizonyíték, hogy Grievous nem végzett alapos munkát. Azt is elmonjda tanítványának, hogy Mault magától Talzintól szerezte, nem túl értékes ajándék képp. Emiatt Talzin haragja a Sith mester felé, igen erős.

A mester megbízza Dookut tudjon meg mindent, amit lehet Maul alvilági kapcsolatairól. Sidious tervei szerint a bukott tanítványát felhasználva fogják Talzin anyát előcsalni.

Dooku meglátogatja a láncravert zabrakot, hogy megtudja tőle, az Árnyékollektíva bázisainak helyét és vezetőinek nevét, de Maul ellenáll.

part1.jpg

Ezek után Gar Saxon és Rook Kast a halálőrség két tagja, Almec miniszterelnök parancsára kiszabadítják Mault, és a Zanbarra viszik, mely az Árnyékkolektíva egy titkos bázisa. Itt a Sith visszakapja, a Sötét kardot és bejelenti az embereinek, hogy háborúba vezeti őket, de a huttok ekkor már elpártolnak tőle.

Ekkor jelenik meg Grievous a droidsereggel. A tábornok parancsba kapta Dookutól, hogy futamítsa meg Mault, de ne pusztítsa el. Ugyanis ha az vereséget szenved, Talzintól fog segítséget kérni. Hatalmas veszteség árán, de Grievousnak sikerül megfutamítania a zabrakot. Folytatás következik ...

 

Hamill: "Trump csillagát Carrienek"

HÍREK

mark-hamill-donald0trump.jpgMark Hamiltől eddig is megszokhattuk, hogy aktív Twitterezőként rendszeresen posztol, többek között Donald Trumppal kapcsolatban is.

Pár nappal ezelőtt a Nyugat-Hollywood képviselő-testülete megszavaszta az elnök csillagának híresség sétányáról való eltávolítását. Ezzel tiltakozva az elnök nőkkel szemben tanúsított viselkedésével kapcsolatban.

Köztudott, hogy Hamillt mennyire megrázta Carrie halála, így most kapva kapott az alkalmon és ezt tweettelte ki: "Mi lenne, ha valaki olyannak adnánk Trump csillagának helyét, aki meg is érdemli? Mondjuk Carrie Fishernek?".

Egyelőre nincs infónk a Luke Skywalkert alakító színész javaslatának megfontolásáról, de ha bele mennének, ez leghamarabb csak 2021-ben lehetséges, mert a szabályzat szerint csak 5 éve elhunyt kaphat posztumusz csillagot. Mindenesetre mi szorítunk mindenki kedvenc Leia hercegnőjének!

k-ap20180725173-e1532546237707-1024x573-1024x573_wen7.jpgA Trump-csillag körül amúgy folyamatosak a zavargások és a csákánnyal való támadások.

Ti mit gondoltok?

Rey, Han és Qi’ra lánya?

TEÓRIÁK

152874250923_solo_star_wars_han_qira.jpg

A nyolcadik epizód előtti egy évben nem múlt el hét, hogy ne kapott volna napvilágra egy-egy vadabbnál vadabb teória Rey származásáról. Egyszer hercegnő, mint Leia, máskor Palpatint eltitkolt gyermeke, az Obi-Wan és Luke lánya közhelyekről nem is beszélve. Most itt egy újabb, ami megint csak necces, de egyben érdekes is.

Tehát a címben is szereplő teória, hogy a Solo: Egy Star Wars történet többek között azért is készült el, hogy megágyazzon Rey valódi származásának, azaz hogy ő Han és Qi’ra románcának gyümölcse.

Az elmélet szerint Leiát, Han azért hagyta el, mert újra összejött Qi'rával, aki ugye Solo gyerekkori szerelme. Ez kb akkor történik, amikor a kis Bent beadják Luke új Jedi iskolájába. Így szóval a szereplők életkora stimmel is. Han és Qi'ra szerelméből megszületett Rey, hogy Solo tudott-e róla az kétséges.

A teória megmagyarázhatja, miért alakult ki kapcsolat Rey és Kylo között, ami egyébként elég hasonló Luke és Leia az eredeti trilógiában kialakult kapcsolatához. Illetve még azt is, hogy Solo  miért pesztrálta annyira  Reyt Az ébredő Erőben.

starwars_rey.jpg

Karakterívek szempontjából epikus lenne mert így:

- Ben Solo a világos oldalról jött (Leia gyermekeként), és a sötét oldalnál kötött ki.

- Amíg Rey a sötét oldalról jön (itt Qi’ra és Maul kóperálására gondolok), és végül a világos oldalt választja. Ez lenne az Erő egyensúlyra való törekvése az elmélet kitalálója szerint.

Lehet, hogy Kylo is ezért beszél olyan lekezelően Rey szüleiről, mert látta, hogy a lány apja Han Solo, a csempész, akit pont emiatt nem szeret és tisztel már édesapjaként. Ezért tombol a harag benne, aminek köszönhetően végez vele a hetedik részben.

kylo-ren-db-main_e2e6f666.jpeg

Persze mindez aláássa Az utolsó Jedik egyik fontos üzenetét, miszerint nem a múltad/örökséged határozza meg azt, hogy te ki leszel. Nyilván elképzelhető, hogy J.J. Abrams látva a csalódott rajongók hadát úgy dönt, hogy Rey-nek mégiscsak ismert szülőket ad, dacára annak, hogy egyre nehezebb elhinni, hogy ebben a messzi-messzi galaxisban valahogy minden fontos szereplő ugyanannak a 3-4 embernek a rokona...

Ti mit gondoltok?

 

100 millót kapott Favreau a Star Wars sorozatra!

ÉLŐSZEREPLŐS SOROZAT

jon-favreau.jpg

Hát az fix, hogy a pénz miatt nem kell aggódnia Jon Favreaunek, aki a Disney új 10 epizódos Star Wars sorozatát készíti a vállalat új streaming platformjára. 100 milló dollár, azaz kb. 27 milliárd forint a büdzsé, ami a 10 résznél, epizódonkénti 10 millós keret.

A messzi-messzi galaxis történelmi változásnak néz elébe: többé nem csak a moziban láthatunk élőszereplős Star Wars-történeteket, hanem a kisképernyőn is. A Disney jövőre saját streamingszolgáltatót indít, ahol többek között az élőszereplős Star Wars-sorozat is elérhető lesz.

Jövőre indul a Disney „saját Netflixe”, amin érkezik a világ első élőszereplős Star Wars sorozata  (a visszatéró #CloneWars mellett). Lucas maga is próbálkozott hasonlóval, de pénz szűkében a tervezésnél tovább sosem jutott a dolog.

jon-favreau-star-wars.jpg

A Star Wars világa hatalmas, és a Disney új streamingszolgáltatója nagyszerű lehetőséget biztosít ahhoz, hogy több fejezeten keresztül nyúló történeteket meséljünk el.

–  Jon Favreau, a sorozat készítője

Favreau tapasztalt rendezőként nem egy ilyedős típus, hisz ő rendezte az első 2 Vasember filmet, producerként pedig azóta is részt vesz a Marvel moziverzum filmjeiben.

Az egyelőre cím nélküli sorozat hét (más forrás szerint 3 vagy 6) évvel a A Jedi visszatér eseményei után fog játszódni, de a sztori teljesen új karakterekről szól majd. Egy valóban lehetséges pletyka szerint a sztori a Mandaloreon játszódna a Jedi visszatér után, erről bővebben itt olvashattok.

Ti mit gondoltok?

Palpatine visszatér, plusz egy kis csiszolgatás itt-ott.

STAR WARS: BATTLEFRONT 2

star-wars-battlefront-palpatine.jpg

Palpi kicsit masszívan erős volt, falakon át áramozott, ilyesmi... Így a Star Wars: Battlefront II játékosainak egy darabig, nélkülöznie kellett, amíg a DICE állított a képességein (személyesen én is hiányoltam), de ennek vége.

Ma lép életbe mindhárom platformon az ú frissítés, és Ő eminenciája viszatér!

Kissebb szögben tudja  majd elkapni áldozatait, illetve erre a falakon át áramozásra sem lesz képes.

Az „Ewok Hunt” hibáit is javították, így újra játszható (személyes kedvencem).

Ezen felül megoldották, hogy ne legyen akadozás a PC-seknél, akiket „Hero Starfighters”-ben bemérnek.

Plusz az Extraction módban már helyesen jelennek meg a jelölők, a Kessel és Jabba's Palace pályákon, a fénykardos karakterek pedig használhatóbbak lesznek Galactic Assaultban.

Írjatok, ha a frissítés nem teljesen szuperál!

Mandaloron játszódna az új Star Wars sorozat?

ÉLŐSZEREPLŐS SOROZAT

paintingofmandalorian-jediwar.jpg

Egy ideje új pletyka kering Favreau élőszereplős Star Wars sorozatáról. Természetesen azért még korai volna rávágni, hogy ez 100%. A makingstarwars.net egyenlőre mindenkit arra kér, kezelje ezt szóbeszédként, ugyanakkor azt állítja a forrás, ahonnan az infó jött, korábban kifogástalan volt. Az elmúlt néhány hónapban pedig, egyébként is ugyan ezt a pletykát lehet hallani, több felől is és mondanivalóját tekintve mind ugyan azt állítja.

A források szerint Jon Favreau élőszereplős Star Wars sorozata a Jedi visszatér eseményei után a Mandalor bolygón játszódik három (egyéb források szerint 6 vagy 7) évvel.  Ez úgy hangzik mintha, a Birodalom bukását követően, Mandalor a kászba zuhanna és a sorozat a bolygó korábbi önmagának helyreállításáról szólna. Illetve, hogy Mandalor eseményei hatalmas galaktikus következményeket vonnak maguk után.

Mandalor helyreállítása

Nyilvánvalóan több kérdés van, mint válasz. Pontosan mit jelent Mandalor helyreállítása? Annak a Mandalornak a helyreállítását, amit Satine Kryze képviselt pacifista politikájával a klónháborúk idején, vagy annak, amit a Halálőrség és Pre Vizsla képviselt (, akit nem mellesleg Favreau szinkronizált az animációs sorozatban.) El tudom képzelni, hogy ezeknek a különböző eszméknek és frakciónak a versengése adja majd a sorozat fő irányvonalát.

Ezek a pletykák már a san diegoi comic con Clone Wars panele előtt felröppentek és személy szerint én sem tartottam valószínűnek őket. Viszont a panel után, ahol bejelenetették, hogy folytatják a sorozatot illetve a trailerből az is kiderül, hogy a Mandalor ostroma sztori arc is benne lesz, egyre jobban igaznak bizonyul a szóbeszéd.

A Lázadókkal kapcsolatban nyilvánvalóvá vált, hogy a felnőtt közönségnek is igénye van Star Wars sorozatra legyen az animációs vagy élőszereplős. A Clone Warsról meg köztudott, hogy az is közrejátszott a leállításában, hogy célközönséget tévesztett gyerekekről felnőttekre.

Innestől, ha a közelgő Ellenállók lesz a gyerekek sorozata, az élőszereplős a felnőtteké, akkor a Clone Warsot is érdemes lehet befejezni, hisz az amúgy is nagyrészt felnőtt követővel bíró sorozatról át lehet vinni vele a közönséget az új élőszereplős Mandalor sorozatra.

Ti mit gondoltok?

#starwars #starwarsempirenews #élőszereplősstarwarssorozat #jonfavreau #makingstarwars #ellenállók #lázadók #clonewars

Star Wars: Az utolsó Jedik

KRITIKA & ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Hatalmas Star Wars fanként, előszeretettel olvasok könyveket, képregényeket nézem a rajzfilmsorozatokat és lelkesen várom a filmeket, azonban még a nyár folyamán aggodalmamat fejezztem ki. Mi lesz, ha nem tetszik a VIII. rész, ha túl magasra teszem a lécet?

Őszintén fiúk-lányok, ez a film bőven megüti a mércét! Imádom!
Szerintem Rian Johnson eszméletlenül jó munkát végzett, és nem csodálom, hogy ezek után egy egész trilógiát bíztak rá!

Miután kijöttem a moziból totál egyetértettem Kathleen Kennedyvel:

"Rian olyan történ írt, ami váratlan mégis helyénvaló!"

- Kathleen Kennedy

Szintúgy a Daisy Ridley szájából elhangzotakkal:

"Tudjuk, hogy ez a második film a trilógiában.

Mégis olyan érzés, mintha egy önálló darab lenne!"

- Daisy Ridley

 

 A film üteme az elején nagyon pörgős, ezt követően várható volt egy kissebb belassulás a masodik harmadra,  viszont a harmadik harmad, ugyanezt a lassú-gyors tempót kétszer is megcsinálja.

 A poénok az elejétől fogva nagyon ülnek, habár egyesek kérdőre vonják ennek a mennyiségnek a létjogosultságat. Ugyanakkor egyrészt szerintem ez a mennyiség baromi jól egyensúlyozza a film dramaturgiai részeit, ami teljesen indokolt is hiszen nehéz dráma nélkül mesélni a háborúról.

Másrészt érdemes lenne az ezt a humormennyiséget kritizálóknak elfogadni, hogy ez hiába egy Star Wars film, Disney film is. Ez utóbbi stúdió pedig családi filmeket csinál, amiket mint ahogy azt a neve is mutatja családostól (is) meg lehet nézni! Igen! Be tudsz rá ülni egyedül, felnőtt emberként és egy a Te korosztályodnak szóló filmet fogsz látni, de beülhetsz a gyerkőcökkel is a moziba, mert ők is imádni fogják!

Welcom to Disney's galaxy!

 

Mindezek mellett azt kell mondjam, hogy erre a filmre érdemes rákészülni, mert elfáraszt! A maga 150 percével mondjuk melyik film nem fáraszt le, de ha ehhez hozzáadjuk a történet tempójának folyamatos változtatását, illetve a sírva kacagós részek és az őszintén megható jelenetek körforgását, akkor az a laza 5 csavar, amelyek mindegyike után azt hiszed tudod mi következik, aztán mégse, csak hab a tortán!

És ekkor még nem beszéltem a szemkápráztató látványról, a gigászi gépek csatájáról, a kalandos küldetésekről, és a romantikus szálakról!

 Spoilermentesen, szerintem minden rajongó álma valóra válik, és csak az igazán vérbeli "magyaroknak" (a mindenben csak a rosszat látó, elégedetlenkedőknek) nem fog tetszeni! Lehet, hogy fanként elfogult vagyok, de objektív szempontból sem tudok, rá rosszat mondani.

 A szinészi játék helyén van! Daisy Ridley és John Boyega néhol kissé talán meglepődötten keresi a helyét, de ebben a környezetben talán a karaktereik is tényleg ilyenek lennének. Isaac Oscar megfelelt, mint Han Solo pótlék, de picit túltolta, az előbb lövök aztán kérdezek figurát. A Rose-t játszó Kelly Marie Trann meglepően jó volt, hitelesen játssza a megtört ellenállót harcost. Laura Dern figurája engem nem fogott meg. Lehet, hogy a szerepnek jót tett volna még egy kis játékidő, de a film hosszát tekintve semmiképp. Mark Hamill brillírozik, Carrie Fisher méltó búcsút kap, a zsebében volt a szerep.

De a döbbenet, amiben mindenkivel ellentétben reménykedtem és hál istennek igazam is lett, az Adam Driver. Ez a rész nagyon is rávilágít, hogy nem a színésszel volt baj a VII. részben, hanem maga a karakter volt az, aki ilyen életutat jár be!

 

 

SPOILER:

 

 

Mert nem Kylo mondja, hogy ő lesz a következő Darth Vader, hanem rajta kívül Mindenki más!
Rian Johnson meg elmehet a fenébe, a nyilatkozatával, hogy Luke az utolsó Jedi.
Ez a rendező, a félrevezetések mestere! Respect!

 

 

SPOILER VÉGE

 

 

A VII. résszel egybekötött maratont, mimdenkinek csak javasolni tudom. Én így néztem, de ehhez a verzióhoz fogyasztásnak egy kosár KFC-t javasolnék 1 liter kólával és zöld béka gumicukorral.  ;)

ÉRTÉKELÉS:

IMDB: 8,3
RottenTomates: 93%

süti beállítások módosítása